2014. október 15., szerda

Rowenta Brush Activ Volume & Shine (vélemény és sajtótájékoztató)

Két héttel ezelőtt Rowenta sajtótájékoztatón jártam, ahol a márka három új termékét mutatták be, melyek célja a dúsabb hajkorona, hajtípustól függetlenül. Ez a három hajformázó a Volum'24 Respectissim (hajtőemelő, melyet inkább vékonyszálú hajra ajánlanak), az Instant Dry Respectissim (hajszárító, mely szuper gyors szárítást biztosít) és a Rowenta Brush Activ Volume & Shine, amit tesztelésre is megkaptam. Ennek előnye, hogy egyszerre lehet szárítani és formázni a hajat.
Ha kíváncsi vagy a véleményemre és a további képekre, akkor kattints tovább!


Ehhez a hajformázóhoz hozzá kell szokni. Első alkalommal annyit bénáztam vele, hogy 5 perc után inkább hagytam az egészet. Másodszorra már könnyebben ment, harmadik, negyedik használatra pedig már teljesen hozzászoktam.
Inkább nedves hajra ajánlják, (és frissen mosottra) ezért én is úgy szoktam használni, hogy hajmosás után először a körkefe nélkül kicsit megszárítom, majd felcsatolom, és annak segítségével formázom. Egyenes hajat tökéletesen lehet vele készíteni, de kisebb, lágy hullámokat is sikerült vele kreálnom. Ami miatt nagyon megszerettem, az a dúsító hatása. Még a hajtöveket is szépen meg lehet emelni vele, pedig nekem nagyon hosszú és vastagszálú hajam van, ezért bőven van mi lehúzza.
Ami viszont nem tetszik benne, az az, hogy a készülék vége könnyen becsípi a hajat, elég sokszor nekem is kitépett pár szálat, de ha figyelek rá, akkor ezzel sincs gond.
Ára: 18.490 Ft Megvásárolható a Home&Cook üzletekben, valamint minden nagyobb elektromos áruházban és hipermarketben.


A készüléket kétféle forgásiránnyal (jobbra és balra), valamint kétféle hőmérsékleti fokozattal + hideg levegővel is használható.

A képen az iongenerátor látható, ami akár 40-szer több iont bocsát ki a dús és fényes hajért. Bevallom őszintén, én ezt először egy nagy hülyeségnek könyveltem el, de tényleg sokkal fényesebb lesz tőle a hajam, a húgom még meg is jegyezte. :)


Bemutató videó a hajformázó használatáról


Pár fotó a sajtótájékoztatóról






Erről a három hajformázó termékről is lesz majd egy külön bejegyzés, egy kis nyereményjátékkal egybekötve! :)


2 megjegyzés:

  1. Nekem is nagyon szép fényes lett a hajam tőle, bár megmondom őszintén, hogy mire beszárítottam vele a hajamat, majd leszakadt a karom, mert azért nem egy kis darab, sem súly, sem méret tekintetében, de megéri a fáradságot :).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg van egy súlya, de nekem ezzel nem volt problémám, fel se tűnt igazából. :)

      Törlés

Minden vélemény számít!