2014. április 27., vasárnap

PANDORA Essence kollekció

Még februárban írtam nektek a Pandora sajtótájékoztatóról az új tavaszi kollekcióval együtt, és már akkor említettem, hogy a rendezvényen bemutatásra került az Essence kollekció is, de erről külön szerettem volna írni. Ennek az az oka, hogy a kollekció nagyon a szívemhez nőtt, és kaptunk egy kis ajándékot is, ami csak most érkezett meg a napokban.
A teljes bejegyzésért kattintsatok tovább!

2014. április 25., péntek

VÉLEMÉNY: Aussie Luscious Long sampon és balzsam

Biztos többen emlékeztek, hogy tavaly már írtam nektek egyszer az Aussie hajápolási márkáról, mert meghívtak sajtótájékoztatóra, ahol közelebbről megismerhettem a termékeket. A Miracle Moist termékcsaládot kaptam tesztelésre, és annyira megszerettem, hogy miután elfogyott, az első utam a dm-be vezetett, hogy kipróbáljam a Luscious Long-ot is, amit kifejezetten hosszú hajra ajánlanak. Ha te is nagy hajkoronának örvendhetsz, akkor kattints tovább a teljes bejegyzésért, mert két igazán kiemelkedő termékről lesz szó.

2014. április 24., csütörtök

Judit Takács SS14 bemutató

Tegnap este Judit Takács bemutatón jártam, ahol az új tavaszi-nyári kollekciót tekinthettem meg közelebbről. A táskák és cipők a ONE Fashion üzletben voltak megtekinthetőek, ahova egyébként érdemes ellátogatni, mert csak magyar tervezők munkáit árulják. Ha kíváncsi vagy a kollekcióra, akkor kattints tovább a teljes bejegyzésért!

2014. április 19., szombat

ALAPDARAB - A kis fehér ruha

A klasszikus kis fekete ruha fehér megfelelője is egy fontos alapdarab, ami egyetlen nő szekrényéből sem hiányozhat. Bármilyen korhoz, és bármilyen alakhoz meg lehet találni a megfelelő stílusút/szabásút. Sokan kissé tartanak tőle, és egész egyszerűen elsétálnak mellette az üzletekben, pedig tényleg érdemes beszerezni egyet, mert egy igazi jolly joker, ezerféleképpen kombinálható, a határ a csillagos ég. A kis fehér ruha ráadásul bármilyen szettben egy leheletnyi ártatlan bájt kölcsönöz viselőjének, amit tetszés szerint felerősíthetünk vagy tompíthatunk a kiegészítőkkel játszva.
Én most négyféle stílust állítottam nektek össze, ha kíváncsiak vagytok mindre, akkor kattintsatok tovább a teljes bejegyzésért!

A HÉTKÖZNAPI
Kényelmes, de mégis csinos és vagány is egyben. A fehér ugyebár mindenhez illik, de a fekete-fehér kombinációval biztosan nem fogunk mellényúlni. Pár ezüst vagy arany ékszerrel megfűszerezve lesz csak igazán egész a szett, a vörös rúzs pedig csak hab a tortán!

2014. április 10., csütörtök

Inspiráció

Mostanában elég sok dolgom és tanulnivalóm van, ezért ma is csak egy inspirációs poszttal tudok jelentkezni, remélem azért nagyon nem bánjátok. We Heart It-en ITT tudtok követni, az összes képet onnan másoltam.
Zenével hangulatosabb.

A teljes bejegyzésért kattints tovább!
(7) Tumblr

2014. április 9., szerda

Instagram mix 01

Megtört a jég, mert február vége óta nekem is van Instagramom. :) Még csak elvétve töltök fel képeket, mert nagyon buta telefonom van, és a barátomét használom erre, ha lehetőségem van rá. Szülinapomra, (május) viszont már tervezek venni egyet, onnantól pedig már mindig aktív leszek Instagramon is. ITT tudtok követni!
A teljes bejegyzésért kattints tovább!
 1. Anyukám gardróbjában találtam egy gyönyörű bársonyruhát, amit ő még anno tizenévesen hordott, de sajnos nagy rám. :( Már évek óta szeretnék egy ilyet, a szívem szakad meg érte. / 2. A Mango jelenlegi kínálata. Meg tudnám váltani a világot abban a piros ruhában! / 3. Francia Vogue / 4. Ébredés az első napsugarakkal.

2014. április 2., szerda

VÉLEMÉNY: The Body Shop kézkrém abszint kivonattal

Még karácsonyra kapta nővérem ezt a The Body Shop abszint kivonatos kézkrémet, de ő nem használ ilyesmiket, ezért nekem adta. Gondoltam írok róla nektek pár sort, mert nagyon megszerettem, és már több mint egy hónapja használom napi szinten, így volt időm kitapasztalni rendesen.
A teljes bejegyzésért kattints tovább!