2015. augusztus 29., szombat

Prága élménybeszámoló

Augusztus végén négy napot Prágában töltöttünk, amit már nagyon vártam, mert ez volt életem első 'önálló' utazása. Ez alatt azt értem, hogy mindent mi ketten intéztünk magunknak, ami nagyon izgalmas volt. :)
Miért pont Prága? Külföldre szerettünk volna utazni, és Prága egy viszonylag olcsó hely, illetve közel is van, ezért a kiutazás vonattal nagyon egyszerű és pénztárcabarát volt, nem utolsó sorban pedig egy gyönyörű és kivételesen hangulatos város, akár még élni is tudnék ott. Egyébként sok mindenben nagyon hasonlít Budapesthez.
Különösebb terveink nem voltak Prágában, igazából szinte csak mentünk amerre láttunk, a városnézésre fektettük a hangsúlyt. A várnál egy játékmúzeumba is betévedtünk, ami nekem irtóra tetszett, főleg a második emeleti Barbie rész... Ezen kívül még egy kommunista és egy kínzómúzeumot is meglátogattunk, ezek már persze nem voltak olyan szórakoztatóak, de annál inkább érdekesek.
Magáról a városról tényleg csak annyit tudok még mondani, hogy látni kell! Az elmúlt évek alatt arra jöttem rá, hogy nem minden városnak van meg a maga varázsa, de Prága kifejezetten magával ragadja az embert.











Teljesen beleszerettem ebbe a díszítésbe.






















JÁTÉKMÚZEUM












Egyik nap találtunk egy kedves kis vendéglőt, ahol szerintem háromszor olyan finomat ettünk, mint bárki más a belvárosban.



Prága tele van ezzel az üzlettel, igazi turista csapda, ennek ellenére én itt csak egy levendulás kézkrémet vettem, inkább egy másik üzletet céloztam meg, ahol 100%-ban természetes kozmetikumokat árulnak. A termékekről majd egy külön bejegyzésben írok részletesebben.

Prágában két helyen is található egy Candy Shop nevű édességbolt, ahol kilóra mérik a gumicukrot, amit ízlés szerint mindenki saját magának válogathat össze. Jó móka, de ezzel is vigyázni kell, mert csak egy kicsit ebből, egy kicsit abból és máris egy vagyont otthagytunk...


A másik megemlítendő hely az Absintherie, amit egyszerűen imádtam. A hely olyan volt akár egy tündérország, akár merre néztél mindenhol manókat, tündéreket vagy növényeket láttál, meg persze abszintot...



Még a csehek is tudnak finom macaront készíteni.







6 megjegyzés:

  1. Tökéletes cél Prága, én is itt voltam az első önálló utamon, csak én az egyik barátnőmmel :) Azóta is imádom, mesés város!

    VálaszTörlés
  2. Szia Dominika!
    Nagyon lenyűgözően szépnek tűnik Prága ezért azon gondolkozom, hogy mi is kiutazzunk pár napra :)
    Én arról szeretnék érdeklődni,ha nem túl indiszkrét,hogy milyen árban találhatóak szállások..arra nem szeretnénk sokat költeni,jó volna gazdaságosan kijönni...:)
    Előre is köszönöm a választ,így tovább! Puszi :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Sajnos csak most láttam, hogy írtál, lehet, hogy már túl későn érkezik a válaszom.. :(
      Kettőnknek volt 55 ezer a szállás a Hotel Olsanka-ban reggelivel együtt, a booking.com-on nézelődtünk és foglaltunk, nektek is azt ajánlom. :)

      Törlés
  3. Szia Dominika!
    Nagyon szépek a fotóid, március közepén megyek Prágába, és ezzel kapcsolatos élménybeszámolókat olvastam, így találtam meg az oldaladat.
    Szeretném megkérdezni tőled az étterem nevét, hol ettetek?
    Előre is köszönöm a választ!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Sajnos egyikőnk sem emlékszik a hely nevére, valami Bohemian vagy Boho vagy valami ilyesmi volt, de inkább kocsma, mint étterem. Volt egy mini elkülönített étterem része, egyébként a belvárostól is nagyon kiesik a hely. Annyira még emlékszem, hogy villamosmegállóval szemben volt. Ne haragudj, nem tudok segíteni. :(
      Érezd majd jól magad Prágában! :)

      Törlés

Minden vélemény számít!