2012. október 3., szerda

Stílusosan az iskolapadban I. - Ősz

Szeptember első hetén még megfelelt volna a "Back to school" cím, de október elején nem gondolom, hogy túl aktuális lenne, hiszen már mindenki újra megszokta a korán kelést, a késő estig tanulást, tehát már bőven elkezdődött a suli.
Mától egy újabb post sorozatot fogok elindítani, melynek csupán 3 része lesz minden évben (kivéve az ideit): ősszel, télen és tavasszal is írni fogok egy ilyen bejegyzés. Az aktuális divatnak megfelelő szetteket fogok összeállítani, melyek iskolai viseletként is megállják helyüket, majd külön-külön egyesével írok róluk pár szót.  Kezdjünk is neki!
--------------------------------------------------------------
Unalmas, és sokszor hallott kijelentés, de mindenképp igaz: "iskolába tanulni járunk". A folyosó pedig nem kifutó, ezért a tűsarkak és a miniszoknyák sem oda valók, viszont egy idő után a farmer póló összeállításokba is bele lehet unni. Most pedig lássuk, hogy idén ősszel milyen darabok bizonyulnak remek választásnak iskolai viseletként.

KABÁT/DZSEKI/BLÉZER
Ősszel azért már kellhet valami, amit magunkra kapunk, legyen az egyik bőr - vagy farmerdzseki, egy vékonyabb anyagú kabát, vagy akár blézer. Az őszi kabátok választéka határtalan, már rengeteg darab közül válogathatunk. Az én kedvencem a bőrdzseki, de örülnék egy military stílusú kabátnak is. Sokak gardróbjában megtalálható a ballonkabát, mivel ez egy alapdarab, és nyugodtan hordja is akinek tetszik, mert nem ment ki a divatból (Mondjuk nekem akkor sem tetszik. :D) Kevésbé hűvös őszi napokon pedig a blézer is megfelel.
A teljes bejegyzés eléréséhez kattints a 'Tovább' linkre!

PULÓVER/KARDIGÁN
Hideg reggeleken nincs is jobb, mint egy hatalmas meleg pulóverben elbújni a világ minden rossza elől. Én télen is nagyon szeretem a pulcsikat, és a meleg kardigánokat, mert kényelmesek, és melegek. Kell ennél több?


FELSŐ/ING
Ehhez nem nagyon tudok mit hozzáfűzni, mindenki maga döntse el, hogy neki mennyire mintás darab kell éppen, de én akkor is a jól bevált basics darabokban hiszek. A peplum felsőket ajánlanám azoknak a lányoknak, akik szeretnek suliba is csinosabban öltözködni. Az ingeket viselését pedig kötelezővé tenném! Nem értem sokan miért hiszik, hogy azt csak magassarkúval, vagy elegáns cipővel lehet hordani. Egy lazább darab nagyon jól mutat bakanccsal is. (Példának nézd meg a 2. összeállítást!)


NADRÁG/SZOKNYA
Ha unod már a farmernadrágjaid, vagy csak valami újat is szeretnél a szekrényedbe, akkor ajánlanám figyelmedbe idén őszre a khaki, a burgundi és a terepmintás darabokat is. A fekete pedig örök jó barátunk. Szürke, fekete, vagy rendes bőrszínű vékony harisnyával még a szoknyák is hordhatók ilyenkor.


CIPŐ
Először is kezdeném a jól bevált tornacipővel, melynek fekete, szürke és fehér változata szinte mindenhez illik, és kényelmes is. Az idén nagy népszerűségnek örvendő loafer cipő tökéletes suliba, hiszen ősszel még nem mindenkinek van kedve csizmában elindulni otthonról reggelente, saruban pedig már fázni fogunk, és ekkor jön szóba a loafer. A topánka, vagy balerinacipő (kinek hogy tetszik) is jó erre a célra, viszont nekem nem annyira tetszenek, esetleg még valamilyen szegecsest vagy arany színűt felvennék, de amúgy nem is hordok ilyet. Ezek emellett az úgynevezett wedge trainereket se felejtsük ám el! Sokak még mindig nem tudnak megbarátkozni velük, pedig suliba szerintem az egyik legjobb választás, hiszen magasabbak lehetünk vele és a járásunk is valamivel kecsesebb lesz, mégis egy kényelmes cipőről van szó, ami nem utolsó szempont, ha egész napos viselésről van szó. A biker és chelsea boots pedig idén jöhet minden mennyiségben! Ha valaki nagyon ragaszkodik a magas sarkakhoz, akkor a telitalpú még teljesen oké, néha én is hordom suliba, ha úgy van kedvem, de a tűsarkakat tényleg hagyjuk meg más alkalmakra, és hétvégekre, mert borzalmas látvány, amikor reggel fél 8-kor a csinos tanuló lány éppen iskolába siet minimum 7-8 centis tűsarkakon, még jobb esetben platformmal. Ne már...


ÖSSZEÁLLÍTÁSOK

Hozzám ez a stílus áll a legközelebb, legszívesebben így öltözködöm. Vagány, de mégis csinos és egy csipetnyi elegancia is hozzá járul az arany részletek által. Tökéletes, és nem csak suliba!

A laza és elegáns stílus keverése. Just do it!

Kényelmes, laza és hétköznapi szett, amely nem túl különleges, de nagyon is szerethető.

Ez egyértelműen egy elegánsabb összeállítás, de azért a laza pulóver kicsit visszavesz belőle, a gallér pedig  kislányos hatást kelt.

Csinos, nőies szett a blézert és loafert kedvelőknek.

Bármennyire is furcsán hangzik, de a kisebb hátizsákok - mint például amilyen ennél a szettnél van - nagyon is stílusosak, és iskolába menet mi nem lehetne egyszerűbb, mint felkapni egy hátizsákot?

Lazaság, arany részletek és egy kis military. Love it!

Mindig nem győzöm hangsúlyozni, hogy a kiegészítők mennyire fontosak, és most is ezt fogom tenni. Képzeld csak el, mennyire unalmas lenne ez a szett az arany ékszerek nélkül.


Nos, nektek hogy tetszik ez az új post sorozat? Mit szerettek leggyakrabban ősszel suliban viselni?

12 megjegyzés:

  1. nagyonjóóó:)))!

    VálaszTörlés
  2. van érzéked hozzá !!!!!!!imádom mind <3

    VálaszTörlés
  3. tetszik ez az új sorozat, mindegyik összeállítást nagyon eltaláltad! :) Én elég uncsin öltözöm suliba, általában kikapom reggel a szekrényből a legkényelmesebb darabokat. Idén vettem inget, kötött pulcsikat és egy fekete cowboy bokacsizmát, ezzel dobtam fel az öltözködésem. :D kiegészítőket általában elfelejtek feltenni a sietségben, de figyelni fogok erre is ezentúl.

    VálaszTörlés
  4. én ősszel annyira nem szeretem a nadrágokat,inkább cicanacikat hordok (+szoknya,short...)mert kényelmesebbek meg csak úgy jobb.:Dam jó poszt!

    VálaszTörlés
  5. nagyon tetszenek az összeálítások, sok jó ötletet adtál ;) csak a magassarkúval kapcsolatban nem értünk egyet, én pl szinte minden nap azt hordok mert az elegánsabb, nőiesebb stílust preferálom a hétköznapokban is. bár platformot szerintem én se vállalnék be

    VálaszTörlés
  6. Imádom, többször is lehetne :) Minden szett nagyon tetszik :)

    VálaszTörlés
  7. nagyon tetszenek a szettek!nemtudod véletlenül merre lehet kapni terepmintás/military stílusú nadrágot?:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Zaraban biztos, hogy van (10.000 Ft), a Pull & Bear-ben pedig terepmintás leggings van. (5.000 Ft)

      Törlés
  8. Szia.! Az összes összeállításodat imádom, de leginkább a második fogott meg, mivel imádom a feketét, és van egyfajta "ingmániám is" meg valami hasonló bakancsot szeretnék, csak sajnos sehol nem találok.! Esetleg nem tudod véletlenül hogy hol lehetne ilyet (vagy valami nagyon hasonlót) beszerezni? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha olcsót szeretnél, akkor tudom ajánlani az Ázsia Centert, de a Bershkában is van most olyasmi csizma, és a Pull&Bear-be is nézz be szerintem, mert ott ősszel és télen szinte mindig van olyan.

      Törlés

Minden vélemény számít!