2015. július 9., csütörtök

Lignano élménybeszámoló

Mint tudjátok, külföldi utazásaim után mindig készítek egy élménybeszámolós bejegyzést, amiben leginkább az általam készített fotók beszélnek. Instagramon már láthattatok egy kis ízelítőt, de még csak most jön a java. Szombat éjjel értem haza Olaszországból, idén is Lignano-ban voltunk, a tavalyi posztot ITT találjátok. Ismét csak azt tudom mondani, hogy ez egy gyönyörű város tele élettel, aminek ellenére feltűnően nyugodt és kellemes ott kint minden. A tengert és a helyi ételeket sosem tudnám megunni, ezek már most nagyon hiányoznak. Igazán rám fért már ez az egy hét pihenő, szinte új emberként tértem haza, sosem töltődtem fel még ennyire egy nyaralásom során sem. Nem is mesélek többet, jöjjenek inkább a képek!
A képekért kattints tovább!.















A pillanat, amikor észrevettük egymást.. :D


















SZLOVÉNIA
Hazafelé az autópálya helyett hegyi utakon haladtunk, kis falvakon keresztül. Tudni kell rólam, hogy kiskorom óta mindig rosszul vagyok autóban, sajnos szinte egy utat sem bírok ki hányás nélkül. Ennek ellenére nekem ez a nap tetszett a legjobban a hétből, sosem fogom elfelejteni. Olyan gyönyörű helyeken jártam, mint még soha. Legszívesebben tíz méterenként megálltam volna, hogy kiszálljak és mindent aprólékosan megcsodáljak. Zöld erdők, kristálytiszta patakok, végtelen völgyek és hegyek, virágba borult apró falvak. Leginkább ezek jellemezték a négy órás utunkat, na meg persze egy kis rosszullét..





BLED
Nem gondoltam volna, hogy az úticél még a megtett útnál is jobban fog tetszeni. A bledi tónál álltunk meg pár órára, és azt hiszem ott hagytam a szívem. Sosem láttam még ennél csodálatosabb helyet, azt a tavat egyszerűen látni kell. A képek feleannyira sem adják vissza a tó szépségét, én eddig csak fotókon láttam ilyen kék és ilyen tiszta vizet. A tó legmélyebb pontja 31 méter, de a parton sétálva tisztán látható, hogy több helyen kapásból három méternél kezd mélyülni. Tehát számomra nyilvánvaló volt, hogy bűn lenne kihagyni egy gyors csobbanást, ezért a csomagtartó aljáról ki is halásztam gyorsan a fürdőruhám, és véletlenszerűen beugrottam a tó egyik részén. Minden túlzás nélkül életem egyik legjobb élménye volt, nem tudom leírni pontosan, hogy miért, valami nagyon megfogott ebben a tóban, ezt át kell élni! Mindenképp látogassatok el ide, ha tehetitek, megéri!





8 megjegyzés:

  1. Gyönyörű helyeken jártál :O meseszépek lettek a képek. :)

    Tesóm is kiskora óta küzd az utazási rosszulléteivel, legyen szó autóról, buszról vonatról. Gondolhatod, hány osztálykiránduláson csesztették azzal, hogy mindig miatta kell megállni, illetve, hogy hány kirándulást hagyott emiatt ki...
    Remélem előbb-utóbb elmúlik mindkettőtöknél! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, a csesztetéseket én is átéltem. Egyedül vonaton nem vagyok rosszul egyébként.
      Én is remélem! :)

      Törlés
  2. Ez a Lignano tényleg lenyűgöző városnak tűnik! :) amúgy mi is nagyon szeretjük Olaszországot, májusban Veronát és környékét fedeztük fel. Szlovéniában pedig tavaly ősszel jártunk, és mi is voltunk a bledi tónál, sőt még azokkal a csónakokkal is bevittek minket a szigetre *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj de jó, úgy átmentem volna a csónakokkal én is! :)

      Törlés
  3. Tavaly már voltam ősszel Bledben és idén is ide megyünk nyaralni, nem véletlenül. :) Fantasztikus hely, engem is elvarázsolt.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon hangulatosak a képek,mostanában úgyis annyira vágyom Olaszországba,remélem összejön a közeljövőben :)

    VálaszTörlés

Minden vélemény számít!