2014. május 27., kedd

Megjelent a Runner's World magazin!

Két héttel ezelőtt a Runner's World bemutató reggelijén jártam, ahol kicsit jobban megismerhettük a magazint. Korábban már hallottam róla, és nagyon örülök, hogy kis országunkba is behozták, mert már jó ideje rendszeresen futok. Bevallom őszintén el nem tudtam képzelni, hogy hogy lehet ennyi mindent írni a futásról, de azt kell hogy mondjam, nagyon színvonalas és tartalmas lett az első szám, valamint az ára is teljesen korrekt a maga 795 forintjával. A kezdőket és haladókat is egyaránt rengeteg hasznos tippel látják el, valamint egészséges ételek receptjeit és a futós események időpontját is megtaláljuk benne, tényleg mindent! A magazin egyenlőre fél évente fog megjelenni, a következő számot ősszel várhatjuk.
A poszt második felében a futás pozitívumait gyűjtöttem össze, és felétek is lenne egy fontos kérdésem, szóval ha érdekel titeket, akkor kattintsatok tovább!

Korábban már írtam nektek egy bejegyzést az életmódváltásról, mert sokan kértétek és rengeteg kattintás érkezett rá. Ezért is merült fel bennem a kérdés, hogy indítsak-e egy életmód vonalat a blogon. Legfőképp egészséges ételek, főleg sütik receptjeit osztanám meg veletek, úgyhogy gasztro rovatnak is mondhatnám. Nagyon belemerültem ebbe az egészséges életmódba, szóval ezért is jutott eszembe, én szívesen írnék néha ilyen bejegyzést, ha lenne rá igény. Ezt úgy értem, hogy mondjuk havonta 1 alkalommal, mert ugye a blog marad a divat és szépségápolás témában, eszembe se jut nagyon más irányba elmenni. :) IDE kattintva tudok szavazni, ennek alapján fogok dönteni.

Anno én is utáltam futni, de megszerettem. Íme pár pozitív hatása a futásnak, amiket már én is tapasztaltam:
- stresszoldó, boldogsághormonokat termel
- javítja az állóképességet
- kiváló zsírégető
- szépen formálja az alakot, főleg lábakat
-erősíti az immunrendszert
- önbizalom növelő
- teljesen ingyenes, csupán egy cipőre van szükséged

Nem véletlenül hangsúlyozom mindig, hogy a futás kívül-belül megszépít! :)


Ti szerettek futni? Mit gondoltok a magazinról?

2 megjegyzés:

  1. Én áprilisban rendszeresen jártam,minden nap,kivéve a hetediken,de csak 3 héten keresztül.A végére már nagyon nem ment,kínlódás volt az egész,minden napos volt az izomláz,nem tudtam teljesíteni a kitűzött célt,sőt az alap 12 percet is 2-3 megállóval futottam le. :( Nagyon mérges voltam,kihagytam pár napot és végül...abbahagytam.Valamit akkor elszúrtam,vagy nem volt nekemv aló ez a sport.
    Nem tudom mit tegyek,most azon gondolkozok,hogy akkor a futás helyett 2 naponta vagy naponta megcsinálok 1-2 videót blogilates Youtube csatornájáról (tánc mellett),mert így,"ha van előttem valaki",és ő is csinálja "velem",úgy érzem könnyebb és nem adom fel olyan hamar.Már ki is próbáltam néhány gyakorlatsort tőle,de attól félek,hogy ez inkább izmosítani fog,nem fogyasztani (?).Lehet ez butaság.
    Visszatérve a futásra,tényleg voltak pozitív hatásai.1,5 hét után már láttam változást magamon!Komolyan mondom,vékonyabbak,feszesebbek,erősebbek lettek a lábaim és a fenekem is formálódott,szimpi volt az az állapot.:D Viszont amilyen hamar formálódtam,olyan hamar vissza is estem az eredeti állapotra...
    Tudnál mondani valamit Dominika? :( :/ Tanácstalan vagyok

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt tudnám neked leginkább tanácsolni, hogy ne add fel! Én se 3 hét alatt szerettem meg futni, nyűg volt az egész, és gyűlöltem. Szerintem én a 2. hónap körül kezdtem el élvezni is egy kicsit, onnantól pedig már csak jobb lesz. Én is megakadtam kb 12 percnél, de nekem úgy sikerült túllépnem, hogy kurvára megerőltettem magam, hogy már pedig akkor is megcsinálom, ha másnak megy, akkor nekem is. (Bocsánat, ezt nem tudtam máshogy kifejezni.)
      Szerintem vigyél el magaddal valakit futni! Írtad, hogy könnyebben megy az edzés, ha van melletted valaki, ezért biztos motiválna, ha veled együtt "szenvedne" valaki. Nem feltétlenül kell beszélgetni, én például barátomat szoktam néha elrángatni, én zenét hallgatok ő meg szép csendben fut mellettem. :D
      A Youtube-os videók nagyon jók egyébként, pedig olyan könnyűnek tűnnek, aztán mindig közbe jövök rá én is, hogy mennyire van még mit fejlődnöm. Az valóban inkább izmosít, alakot formál. :)
      Igen, a futásnak nagyon hamar látszanak az eredményei, de tényleg olyan hamar el is tűnnek részben. Súlyzós edzések mellett is mindig kell cardio, a legjobb a futás, mert segít megtartani a felépített izmot.
      Amúgy nem tudom hallgatsz-e zenét futás közben, de mindenképp hallgass! :) Szerintem én zene nélkül 10 percet képtelen lennék lefutni.
      Sok sikert, és kitartást kívánok neked! :)

      Törlés

Minden vélemény számít!