2012. november 27., kedd

2012 Bécs - Élménybeszámoló, képek, haul

A karácsony a kedvenc ünnepem, és minden hozzá tartozó dolgot imádok, mint például a mézeskalácsot, a karácsonyi filmeket/illatokat, a havat stb. Ezért is már 3 éve minden évben 1x a sulimmal kilátogatok Bécsbe egy napra. Karácsony tája körül nagyon hangulatos kis város ez, már novemberben gyönyörűen fel van díszítve az egész, én nagyon szeretem. :)
Idén a Schönbrunn kastélyt néztük meg belülről is, ami nagyon szép volt, bár a történelmi részből engem csak Sissi hercegnő érdekelt, és a sok dumából is csak az ragadt meg, viszont az nagyon. Délután 2-3 óra körül kaptunk szabadidőt 5-ig, amit én nagyon keveselltem, végül aztán el is késtünk, mi érkeztünk utoljára.
Voltunk a mekiben, mert ugye azt sajnos sehol nem lehet kihagyni, aztán egyenesen a Forever 21 felé vettük az irányt. Barátnőimmel a bejáratnál megbeszéltük, hogy oké akkor fél óra múlva ott találkozunk. Másfél (!!!) óra múlva elindultunk a vásárba... Mindig elhúzza ez az üzlet az időnket, de hát 3 szintet végignézni, és még próbálni is majd dönteni, és pénzt számolni nem fél óra, de nem igaz, hogy másfél!?
Na mindegy szóval megnéztük a legnagyobb vásárt Bécsben, amikor odaértünk már rengeteg ember volt, konkrétan alig lehetett mozdulni, de azért ha hiszitek ha nem nekem tetszett. :D Aztán 10 perccel a találkozási időpont előtt elindultunk, hogy odaérjünk a város másik felére. A többiek ott paráztak, hogy eltévedtünk meg minden, én meg csak mentem nyugodtan utánuk, és várost néztem míg ők fejtették a térképet. :D Közben észrevettem, hogy mennyi szép (és bizonyára drága) lakberendezési üzlet van az ilyen kisebb utcákban, hihetetlenül jó dolgokat láttam.
Hát úgy összefoglalva ennyi lenne az élménybeszámolóm, ha tudtok látogassatok ki ti is, legalább egy napra. :)
(Sok kép nem olyan minőségű, amilyen kéne legyen, de ezeket a nap végén, a nagy sietség közben kattintottam, hogy ne legyen üres ez a post, úgyhogy ahhoz képest ez tökéletes. :D)

 DSC08397.jpg

 DSC08407.jpg

 DSC08404.jpg

 DSC08400.jpg

 DSC08401.jpg

HAUL
Idén 3 pólót vettem, mindegyiket a Forever 21-ban, és még egy masnis nyakláncot a húgomnak, de azt nem fotóztam le. Más üzletbe be sem néztünk, mert hát oda minek, ami Magyarországon is van. Csak pocsékoltuk volna azt a kevés időnket.

Ez egy aszimmetrikus felső, ami a képen annyira nem látszik, az arany kövek pedig egy zsebet díszítenek.
 DSC08417.jpg

Ezt a felsőt láttam meg először, és egyből beleszerettem, pedig semmi különös nincs benne, és amúgy eddig senkinek nem tetszett akinek mutattam, de én imádom. Magamon is ez tetszik a legjobban, és direkt vettem L-est, hogy ilyen laza legyen.
 DSC08414.jpg

Ez a póló egyszerűen csak megtetszett a felirattal. Szerintem amúgy tiszta Zara.
 DSC08410.jpg


Ti voltatok már Bécsben?

17 megjegyzés:

  1. Évek óta el szeretnék menni, hát nem hiába!! :D:D

    VálaszTörlés
  2. Imádom a 2. pólót, nekem is nagyon bejönnek az ilyenek.:) Én is voltam már télen is, nyáron is, más a hangulat az biztos. A vásár tényleg nagyon szép, én arra emlékszem, hogy egy óriási nutellás banános gofrit ettem és közben majd odafagyott a kezem. :D

    VálaszTörlés
  3. De jó lehetett! Mi jövő szombaton indulunk ki, már nagyon várom! :)

    VálaszTörlés
  4. Gyönyörű ilyenkor Bécs, néhány éve én is voltam a karácsonyi vásárban. Csak sajnos horror árak van, szóval csak nézelődni jó(:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen sajnos, még a pisilést is 2x meggondolom, hogy megéri-e.. :D

      Törlés
  5. Nagyon tetszenek a dolgok :) Az elmenybeszamolo pedig nagyon jó:D Ugyan ez történet velem márciusban Walseben, hogy a New Lookban másfél órát töltöttünk és 15 perccel a találkozó elott indultunk el... Ja és persze h pont akkor volt egy hatalmas franciao-Walse rögbi meccs és szent Patrik nap.. RENGETEG ember volt és mindenki részeg :DDD de en is nagyon élveztem:D és egy hatalmas kitérővel végül eljutottunk a buszhoz fel óra alatt:D

    VálaszTörlés
  6. Jó pólókat vettél. Szerencsére nekem közel van Bécs,minden évbe megnézem a vásárt.

    VálaszTörlés
  7. Decemberben megyek majd. A délelőtt látványosságokra van szánva (mondjuk a kastélyt pont nem nézzük) és délután lesz szabad program. Nem tudom eldönteni, hogy Forever 21 vagy karácsonyi forgatag.

    VálaszTörlés
  8. Júj de karácsonyi hangulatom lett :D Egyszer annyira elmennék Bécsbe, megnézni a vásárt :) Egyébként a Forever21-ban milyen árak vannak?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát Bécsben úgy általánosságban is minden elég drága, a Forever 21-ban meg főleg. Még a fehérneműk, a cipők és az ékszerek jó áron vannak, de a többi nagyon el van szállva, főleg a pólók.

      Törlés
  9. Már kétszer voltam a bécsi karácsonyi vásárban, és szerencsére idén is lesz rá alkalmam! :) Egyszerűen nem lehet megunni!

    http://www.highheelsandcakes.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  10. Wow, nagyon nagyon szép a bécsi vásár a képeid alapján, bár még nem voltam ott, de ezek után egyszer biztos elmegyek. Ahol én lakom, Londonban is rengeteg karácsonyi vásár van, sőt még vidámpark is külön, csakis a karácsony tiszteletére felállítva.(A blogomban is írtam róla, nem semmi , mennyire őrült egy hely az.)
    London már november eleje óta harci díszben áll, karácsonyfák, ezernyi fény, és jingle bells szól természetesen minden boltban (ami már most fárasztó, pedig még nincs karácsony), és mi már holnap feldíszítjük a karácsonyfánkat.
    Btw nagyon szeretem a blogod Dominika, ötletes és inspiráló, és öröm, hogy ennyire lelkesen vezeted!:)

    Üdv, Dominika :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De irigyellek, hogy Londonban vagy. :) Nagy álmom oda eljutni. Megnéztem a blogodon, és az a vidámpark nem semmi, nagyon jó lehet. :D
      Köszönöm, jól esik ezt hallani. :)

      Törlés
  11. Szia(: Megyünk a sulival mi is 15.-én Bécsbe, és az lenne a kérdésem, hogy ha mi is a főtérre megyünk, akkor onnan merre induljak el a Forever 21 felé? Messze van onnan? Előre is köszi az útbaigazítást, fontos lenne :]!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Menjetek a mariahilfer strasse-ra, ott van a Forever 21 is. Mi a Humanic felől mentünk be, és onnan nem kellett sokat sétálnunk. A H&M mellett van egyébként. És nincs messze, de ha nem találjátok kérdezősködjetek! :)

      Törlés
  12. Nagyon jók a képek! A szerzeményeid pedig iszonyatosan tetszenek! :)

    VálaszTörlés

Minden vélemény számít!