2016. január 20., szerda

5 éves a blog - Szülinapi nyereményjáték!

Eljött ez a nap is. :) Biztosan említettem már korábban, (akár többször is) de én tényleg álmomban sem gondoltam volna még anno 13 évesen, amikor elindítottam ezt a blogot, hogy ennyi ideig ki fogok tartani mellette, azt pedig főleg nem, hogy ennyien fogtok olvasni. Semmi máshoz nem fogható érzés, amikor pozitív visszajelzéseket kapok tőletek, mindig feldobjátok a napomat. :) Nélkületek persze nem tartanék ott a bloggal, ahol tartok, és mint már említettem, rengeteg örömöt szereztetek nekem az évek alatt, úgyhogy szeretnék nektek kedveskedni egy kis aprósággal: a képen látható három terméket egy szerencsés olvasóm megnyerheti. További részletekért és a jelentkezésért kattints tovább!


Olyan termékeket válogattam össze, amiket én is használok, és imádok, így szinte biztos vagyok benne, hogy a nyertes is örömét leli majd bennük. :) Egyedül ez a Catrice körömlakk nincs meg nekem, de van hasonló árnyalatom, meg amúgy is olyan gyönyörű levendulaszíne van, hogy nem hagyhattam ott.

A csomag tartalma:
- Maybelline Color Tattoo Pink Gold árnyalatban (Ez egy gyönyörű halványrózsaszín darab, ami egymagában is megállja a helyét a szemhéjon. Ha nincs kedvem bíbelődni a sminkemmel, akkor csak ezt felkenem, és máris indulhatok. :)
- Maybelline Lash Sensational szempillaspirál (ITT már írtam róla korábban.)
- Catrice Ultimate Nail Lacquer CadiLILAC árnyalatban

Hogyan vehetsz részt a játékban?
Egy feltétel van: lájkold a blogom FB oldalát! Ezt IDE kattintva tudod megtenni, vagy a blog oldalsávjában.

Plusz esélyeket is szerezhetsz:
+1 Hagyj egy kommentet a bejegyzés alatt, amiben megírod, hogy mit szeretsz, illetve mit nem szeretsz a blogban, esetleg még azt is, hogy mik a kedvenc bejegyzéseid, miből szeretnél többet látni! Negatív kritikát nyugodtan írjatok, tényleg érdekel az őszinte véleményetek! :)
+1 Kövess Instagramon! ITT
+1 Iratkozz fel a YouTube csatornámra! ITT (Ugyan még kezdetleges a dolog, de már készülök az első sminkes videóval! :)

A játék február 20-ig tart, az ezt követő napon fogom a nyertest FB-on kihírdetni.

Sok szerencsét mindenkinek! :)

36 megjegyzés:

  1. Nekem az outfit bejegyzések azok amik a legjobban tetszenek főként amikben a fekete szín dominál ugyanis szeptember óta kifejezetten megszerettem ezt a sötét árnyalatot. Ezen kívül szeretem még a teszteket is, de azokat kevésbé követem számon:) Én például örülnék ha többször láthatnánk outfit posztokat:)
    Végszóként pedig hatalmas gratuláció az 5. évhez!!:))
    Puszi!
    xx Bianka

    VálaszTörlés
  2. Szia! Először is szeretnék gratulálni a blogodhoz, és hogy már 5 éve kitartóan szerkeszted.:) Körülbelül 3 éve találtam rá, és azóta is rendszeres olvasód vagyok. Negatív dologként talán azt említeném, hogy elég ritkán posztolsz, nyilván 1000 más dolgod is van, de egyedül ezt tudnám említeni. Pozitívum számomra az, hogy minden termék amit eddig ajánlottál egytől egyig bevált. Egyébként személy szerint nekem az inspirációs, outfites posztok nyerték el legjobban a tetszésemet:) Még egyszer gratulálok:) ment az instagram követés, youtube feliratkozás illetve likeoltam a facebook oldalt is (természetesen már korábban is) :) Üdv: Eszter :)

    VálaszTörlés
  3. Évekkel ezelőtt találtam rád. Mivel egyidősek vagyunk rögtön szimpatikus és "hiteles" voltál. Viszont a fő imádatot az adta,hogy volt végre valaki,akinek ugyanolyan a stílusa,mint nekem. ^^ Sokat inspirálódtam a bejegyzéseidből,és így többek között neked hála az évek során a "gyászos lányból" egy olyan "elegáns hölgyé" tudtam válni,akiről már senki sem gondolja azt,hogy depis,csak mert fekete imádó :D puszi neked és boldog szülinapot!!! :)
    Insta: sophiehajdu
    Fb: Hajdu Zsófi
    Youtube: Zsófia Hajdu

    VálaszTörlés
  4. Szia!

    Szeretem a tesztjeidet és az outfit bejegyzéseket is, sokat segít, amikor kéne egy kis inspiráció számomra.
    Negatívumot nem igazán tudnék mondani, mert igényesek a bejegyzéseid és hitelesnek is tartalak. :)

    Boldog szülinapot kívánok!

    Üdv:
    Dóri

    VálaszTörlés
  5. Gratulálok a bloghoz és köszönet érte! Volt egy olyan érzésem, hogy én szinte már a kezdetektől olvaslak, ezért nézelődtem kicsit a blog archívumában, és valóban. Még rémlenek a stílusikonok nyomában bejegyzések, ezeket a képeket nagyon szerettem (http://pretty-and-nice.blogspot.hu/2012/03/fotozni-voltunk-part-i.html), tisztám emlékszem rá, hogy olyan közös pontok után lettem rendszeres olvasód, hogy te is szeretted a farkasokat és Lana Del Rey-t. Elképesztő belegondolni, hogy ez már mind 5 éve történt és azóta mindketten felnőttünk kicsit.

    Az én kedvenceim is szintén az outfit bejegyzések, az utazásos beszámolók, a kedvences bejegyzések (főleg ha natúr kozmetikumokról írsz), illetve a személyesebb hangvételű posztjaidat is nagyon szeretem. Még egyszer köszönet a blogért és csak így tovább!!

    VálaszTörlés
  6. Nekem nagyon tetszik a blogod! Így tovább! :) Ami különösen tetszik az outfites bejegyzéseid :) Boldog szülinapot kívánok!

    VálaszTörlés
  7. A kozmetikai és személyes hangú bejegyzéseket nagyon szeretem. Boldog Blogszülinapot!

    VálaszTörlés
  8. Szia, először is szeretnék gratulálni a bloghoz. Nekem is az outfites bejegyzéseid tetszenek, illetve az inspirációs bejegyzéseid. Negatívumot nem tudok mondani, mindegyik bejegyzésed nagyon színvonalas,csak így tovább!
    Üdv.: Sári :)

    VálaszTörlés
  9. Valóban hatalmas öröm lehet, hogy ennyi ideje fennáll a blogod, gratulálok hozzá! :)
    "Személyes gondolatok" bejegyzéseidet nagyon szeretem, a teszteket és az outfiteket is, miattad rákaptam a feketére, ezért hálás vagyok ��
    Inspirációs bejegyzéseidet csak átfutni szoktam, mivel már elég régóta követlek weheartit-en, így ott figyelemmel kísérem tevékenységedet :)
    Egészséges életmód illetve receptes cikkeidet is nagyon szeretem, de sajnos azokból kevés van :( Remélem idővel megszaporodnak :D
    És be kell valljam, Miattad szimpatikus lett a francia is, egyszer majd meg szeretném tanulni legalabb alap szinten :)
    És remélem továbbra is írni fogsz (elhiszem, hogy kemény meló ez végzősként), hiszen amint látod, rengeteg embert inspirálsz, motiválsz önzetlenül, s ez talán a világ egyik legszebb dolga :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez most kiszaladt belőlem, de jó érzés, hogy tudattam Veled :D

      Törlés
  10. Szia !
    Nagyon tetszik a blog ,de jó lenne több outfit bejegyzés :)

    VálaszTörlés
  11. szia! én általánosságban nagyon szeretem a haul bejegyzéseket, illetve a hónap kedvencei postokat is nagy előszeretettel olvasom. nagyon kíváncsian várom a videóidat! hajrá :)

    VálaszTörlés
  12. Szia! Nagyon szeretem a blogodat, az ooutfit bejegyzések és a gyönyörű fotók tetszenek a legjobban. Nagyon örülnék, ha gyakrabban is posztolnál, mert különleges színfolt vagy a bloggervilég palettáján!

    VálaszTörlés
  13. Én főként az outfit , illetve vélemény kifejtős bejegyzéseidet imádom:) Emellett szívesen olvasnék Haul bejegyzéseket is . A fotók igényességét , minőségét is imádom.
    Köszi a lehetőséget ! :)

    VálaszTörlés
  14. követlek instán, facen, youtubeon! rimoczi.judit néven!
    Nekem teljesen mindegy milyen témáról írsz! Mindet szívesen elolvasom. Akármi ami szépséggel és csajos dolgokkal kapcsolatos!

    VálaszTörlés
  15. Szeretem az igényes képeidet, a szép design-t, és az egész letisztultságát :) Természetesen több videót látnék, mert az eddigiek is tetszettek és nagyon örülök, hogy belevágsz ebbe is, beauty témájú bejegyzésekből, kedvencekből, szerzeményekből lehetne több :)

    VálaszTörlés
  16. Nálam is az outfit bejegyzéseid viszik a pálmát, nagyon tetszik az ízlésed és a képek minősége egyszerűen mesés! Arról nem is beszélve, hogy ugye sokszor Bp híres épületei vannak a háttérben, ettől számomra még különlegesebbek és szívhez szólóak a képek. A két kedvenc összeállításom tőled a 'Spring in black' és a 'Checked skort' nevű.
    Az inspirációs bejegyzéseidben pedig azt szeretem, hogy elrepít egy másik világba, kiszakít a monoton hétköznapokból és nem tudom, hogy csinálod, de a zenék mindig totálisan illenek a képekhez, mintha maga az adott zene lett volna a képekre kitalálva; azokhoz az érzésekhez, és hangulathoz.
    Én szívesen olvasnék a blogon egészséges receptekről, amelyek neked is beváltak, persze csak ha te is szeretsz ilyenekről írni. Ó, és a személyes bejegyzéseidet is nagyon szeretem, pl. egy-egy utazásodról, élményedről.

    Gratulálok az 5 évhez!! Így tovább! :))

    VálaszTörlés
  17. Boldog Blogszülinapot Pretty and Nice! :)

    A körmös bejegyzéseid nagyon tetszenek! :) Egyedi és kreatív ötleteket csinálsz ami nekem nagyon tetszik! :)

    További sok sikert és sok sok sok kreatív ötletet a blogodhoz! :) Csak így tovább! :)

    (minden feltétel teljesítve! :) )

    VálaszTörlés
  18. Szia!


    Először is nagyon BOLDOG BLOGSZÜLINAPOT! :) Nagyon kedvelem a blogodat, a termékteszteket és az outfit bejegyzéseket szeretem a legjobban. Nagyon jók a képek, hitelesek a vélemények, nagyon szeretem olvasni őket :) Csak így tovább! Még sokszor ennyit kívánok!!
    Köszönet a játékért! =)

    VálaszTörlés
  19. Szia Dominika!

    Boldog blogszülinapot kívánok! A kedvenceim a diy és teszt bejegyzések. Köszi a lehetőséget! Gratulálok a hosszú blogpályafutáshoz... :-) Még sok ilyen évet! :-)

    VálaszTörlés
  20. Krisztina Czinege2016. január 20. 21:08

    Boldog szülinapot! :) Gratulálok a bloghoz!
    Csak így tovább!!! ;)
    A témákat illetőleg, minden csajos témát, bejegyzést elolvasok! :)

    VálaszTörlés
  21. Már elég régóta olvaslak, gratulálok az 5. szülinaphoz :) Nekem a kedvenc bejegyzéseim a hajas, illetve az outfit posztok, ezekből lehetne több! Negatívumként a ritka posztolást tudnám én is csak felhozni, de nyilván ha az ember nem ebből él, nem feltétlenül van rá ideje minden nap.. Plusz én az inspirációs posztokat sem szeretem annyira, nekem olyan tessék-lássék benyomása van, hiszen tartalommal annyira nem rendelkezik, de legalább valami aktivitás van a blogon. Persze ez csak egyéni vélemény:) További sok sikert kivánok xx

    VálaszTörlés
  22. Először is boldog blogszülinapot!! 😊🎈🎁🎂🎉🎊
    Minden plusz lehetőséget kihasználtam!! Köszönöm a lehetőséget! 😊😊

    VálaszTörlés
  23. Boldog szülinapot :D Nagyon szép eredmények :D Én az outfit posztokat szeretem nagyon . meg amikor néha ilyen gondolkodósabb témában írsz. (sajnos mostanában egyre kevesebb ilyen van, de nyilván ennek is megvan az oka)
    További sok évet ;)

    VálaszTörlés
  24. Nekem a kedvenceim az utazós és a tesztelős bejegyzések. :)
    Kihasználtam minden lehetőséget! Boldog szülinapot!

    VálaszTörlés
  25. Szia! Én a bejegyzések stílusát és a képeid minőségét kedvelem a legjobban, bejegyzések közül pedig az outfit és tesztelős bejegyzések a kedvenceim :)

    Köszi a lehetőséget!

    VálaszTörlés
  26. Szia Dominika! :) Nekem nincs is különösen kedvenc bejegyzés típusom tőled. Inspirálsz akkor is, ha outfit fotókat mutatsz, akkor is, ha egy általad használd termékről írsz, de főként akkor, ha a gondolataidról olvashatok.
    Mikor kicsit elhagyom magam és nem szívesen megyek ki emberek közé, segít ha olvasom amit írsz. Még így virtuálisan is, de önbizalmat adsz át nekem:) Ezért is szívesen látnék több posztot a lélek rovatban. De amit eddig csináltál, az mind rendben van.
    Néha, mikor ritkábban posztolsz, akkor hiányollak. Építőkritikaként pedig csak azt írnám, hogy próbálj rendszeresebben írni. Tudom, hogy suli és munka mellett nem marad sok időd erre, amit meg is értek teljesen.
    Köszi a játékot.

    VálaszTörlés
  27. Szia!

    Boldog blogszülinapot kívánok! A kedvenceim a körmös bejegyzések és a diy posztok! :)
    Köszönjük a játékot!

    VálaszTörlés
  28. Köszönöm a lehetőséget!
    Rohan az idő,te úristen már 5 éve olvaslak?:D
    Hihetetlen :)
    Sok erőt és kitartást kívánok,kívánom még azt is,hogy viszont láthassam az írásaidat valamelyik divat magazinban, igazán megérdemelnéd.:)
    Nincs semm negativum a blogoddal kapcsolatban amit fel tudnék hozni, csak csupa pozitivumo :)
    Amivel engem is leültettél a blogod elé,ogy olvassalak :)

    VálaszTörlés
  29. Boldog blogszülinapot! :)
    Nekem a kedvenc rovatom a vélemény. Sokkal jobban adok az ilyen jellegű írásokra, mint arra, amit maga a márka kommunikál, hiszen ezekben már van tapasztalat, így én is sokkal szívesebben vásárolok, miután tájékozódtam, hogy kinek hogy vált be, mi a véleménye róla, hogy működik.

    Szuper nyereményjáték, finom és elegáns színekkel, termékekkel, köszi:)

    Emese

    VálaszTörlés
  30. Szia!
    Boldog szülinapot!
    Az outfit és a körmös bejegyzéseket, valamint a diy posztokat kedvelem.
    Köszönöm a lehetőséget!

    VálaszTörlés
  31. Diy és a véleményes bejegyzéseket kedvelem leginkább.köszi a lehetőséget! Boldog szülinapot :-)

    VálaszTörlés
  32. Szia!
    Outfit posztok a kedvencek, az biztos, ezen kivul leginkabb inspiralo szempontból hasznos a blogod, foleg facerol latom, onnsn nézem :)

    VálaszTörlés
  33. Legjobban a "teszt" bejegyzéseket szeretem !:)

    VálaszTörlés
  34. Szia!
    Szeretnék jelentkezni! Örök Második néven kedveltem a Facebook oldaladat és Tóth Enikő néven követlek Youtube-on. Nekem egyértelműen a körmös és a DIY bejegyzések a kedvenceim, és az outfit videók. A teszteket is el szoktam olvasni, mert érdekesek. Micike néven iratkoztam fel rád. További szép napot!:)

    VálaszTörlés

Minden vélemény számít!