2012. augusztus 2., csütörtök

MANGO haul

Mint már említettem nektek voltam Kaposváron dolgozni egy hetet, és ugye a munkának a legjobb része a fizetés. :D El is mentem nézelődni, hogy vegyek pár dolgot, de a fő célom csak a nude színű titokzokni volt, amit a H&M-ben meg is vettem. Sok üzletbe benéztünk, voltak ruhadarabok, amik tetszettek, de végül csak a Mango-ban vettem egy dzsekit meg egy ruhát. Még egy farmering is tetszett, de túl nagynak tűnt rajtam, az s-esnek meg már rövid volt az ujja...

Már nagyon rég óta vágytam egy ilyen bőrdzsekire, és ahogy ezt megláttam egyből beleszerettem. Mentem a ruhát kifizetni és tök véletlen láttam meg a próbababán, hogy milyen jól néz ki. Felpróbáltam, tetszett is magamon, és az ára is elég jó volt egy műbőr dzsekihez képest. Az is nagyon tetszett, hogy ilyen sok arany cipzár van rajta. Azóta csak párszor tudtam felvenni, főleg esténként, mert még mindig 30 fokok vannak. Rendesen örülök a rossz időnek, amióta megvettem ezt a dzsekit. :D

Már egy fekete nyári ruhát is szerettem volna és ez tökéletesen megfelelt az elképzeléseimnek. Hátul kicsit hosszított, ami a képen kevésbé látszik a háta gombolós. Amúgy xs-es ruha, de még így is nagynak tűnik  a vállfán, és az üzletben is néztem, hogy biztos ez-e az xs-es.


Nektek hogy tetszenek? Ti szeretitek a MANGO-t?

10 megjegyzés:

  1. Mindkettő nagyon jól néz ki! *.*

    VálaszTörlés
  2. Nagyon-nagyon szeretem a Mangot!! :D
    Nekem tetszik, amiket vettél... elfogadnám! :))

    VálaszTörlés
  3. Megkérdezhetem,hogy mennyibe került a dzseki? :]

    VálaszTörlés
  4. A dzsekid nagyon tetszik! :D Én is szeretem a Mangot, csak nagyot csalódtam egy táskában ami elég drága volt, és egy évet sem bírt ki.. :-(

    VálaszTörlés
  5. Az a dzseki abszolút kedvenc. :)

    VálaszTörlés
  6. jézusom *o* imádom őket, csak kár, hogy drágák :s

    VálaszTörlés
  7. Nagyon nagyon nagyon tetszik amiket szereztél,igazi kincs az a kabát,a ruci meg egyszerűen szép!

    VálaszTörlés
  8. Wow!!!Nagyon jók!Én szeretem a Mango-t:)
    reka-hegyes-s-polyvore.blogspot.hu

    VálaszTörlés

Minden vélemény számít!