2012. február 1., szerda

Laza konty elkészítése + VIDEÓ

Megkérdeztelek titeket a blog FB oldalán, hogy szeretnétek-e ilyen bejegyzést, és a lájkok száma alapján úgy láttam, hogy vannak akik szívesen látnának róla videót. :) Tudom, hogy ezzel most senkinek nem fogok sok újat mutatni, de azért mégis remélem, hogy páraknak azért hasznos lesz. Kb. 1 héten 1x hordom így a hajam, leginkább akkor amikor már idegesít, hogy ki van engedve, a szemembe lóg stb. Nagyon szeretem egyébként a kontyokat, szerintem nagyon jól néznek ki, és olyan kis aranyosak. :D Ha valaki szeretné még díszítheti is valamivel, például virággal vagy masnival, én nyáron szoktam virággal. :) Mint látjátok nagyon hamar kész lettem vele (másfél perc), ezért is szeretem, mert ha reggel nagyon álmos vagyok, akkor csak összekapom, és többet nem is kell foglalkoznom a hajammal.

Ezt a képet még kb. 1 hete csináltam suli után. Egész nap nem igazítottam meg, és ilyen jól bírta. :) Jóval lazább lett, de ennek nem is az a lényege, hogy szoros legyen, pontos. Nekem így is tetszik.
Amúgy élőbe jóval világosabb a hajam (főleg nyáron, akkor nagyon sok szőke csík benne), nem tudom képeken sötét.


A videó kicsit sötét lett, (kb. 15:45-kor csináltam és akkor már sötétedik.) de a lényeg azért látható.


Pár képet is hoztam nektek, hátha még többen kedvet kaptok hozzá:
Tumblr_lpmh2cxv7u1qc28ioo1_400_large

Tumblr_lm5n89tl4a1qew6yzo1_500_large

Tumblr_lrtyrm6imb1qgdxico1_1280_large

Tumblr_lp94fkbds41qbvf0io1_500_large

Tumblr_ltbmhxkutp1qeyj8co1_500_large

Tumblr_lt2fd7zglr1qi1liwo1_500_large

Tumblr_lvpmr2nbxm1r5sebto1_500_large

Tumblr_lrknxzvunf1qi6lb9o1_500_large


Szeretitek kontyba hordani a hajatok? Tetszett nektek a videó? :)

4 megjegyzés:

  1. i adore these kind of hair!
    amazing post :)

    VálaszTörlés
  2. Jó lett a videó,csodajóó hosszú hajad van és sűrű :D Nyáron én is szoktam így megcsinálni :)

    VálaszTörlés
  3. nagyon tetszett a videó :) amióta megnéztem, ellestem a technikádat és én is így csinálom, és sokkal stabilabban megáll a konty a fejemen :D
    hálás köszönet az ötletért ! :) :*

    VálaszTörlés
  4. Köszi a videót, k. szép a hajad :) Utoljára 4.ben volt s*ggaláérő hajam... :|

    VálaszTörlés

Minden vélemény számít!