2013. január 25., péntek

2 éves a blog - nyereményjáték LEZÁRVA

El sem hiszem, hogy már 2 éve írom a blogot, de örülök neki, hogy nem adtam fel, és még mindig olyan lelkesen állok hozzá mint az elején. :) Egyre többet tanulok belőle, egyre több mindent érek el, és hónapról hónapra látom, hogy egyre jobban csinálom.
Mint látjátok a blog új kinézetet kapott pár napja, és ez az első olyan, ami igazán tetszik, de aztán 2 hónap múlva lehet, hogy ezt is gagyinak fogom gondolni. Amit még a jövőben szeretnék megvalósítani, az több outfit-es és sminkes bejegyzés. Már régebb óta szeretnék egy profi fényképezőt is, hogy gyönyörű képeket hozhassak nektek, mert pl ezzel nem tudom olyan jól lefotózni a szettek, sminkeket, a divatbemutatókon pedig egyenesen rossz minőségű képeket tudok csak csinálni, és ez nagyon bosszant, de inkább lássuk is a játékot!

 Szerettem volna megköszönni nektek ezt a csodás 2 évet, és hogy ennyien olvastok/kommentáltok/írtok, ezért egy olvasóm megnyerheti az alábbi csomagot:
- Max Factor Glossfinity Ruby Fruit körömlakk
- The Body Shop mini vaníliás tusfürdő
- L'oréal Color Infaillible Hourglass Beige (002) szemhéjpúder
Olyan dolgokat szerettem volna választani, amiket én is próbáltam már, és imádok, ezért egy szerencsés megnyerheti a kedvenc körömlakkom és szemhéjpúderem, valamint az isteni The Body Shop limitált vaníliás illatú tusfürdőt. (Természetesen mindegyik termék új, és sosem használt.)

Szabályok:
- Légy követője a blognak!
- Rendelkezz magyarországi lakcímmel!
- Írj egy kommentet az e-mail címeddel együtt, és hogy milyen néven követed a blogot!

Plusz esélyek:
+1 Lájkold a blog Facebook oldalát!

Sablon
Követem a blogod _____ néven.
E-mail címem: ______________
+1 ________ néven lájkoltam a blog FB oldalát.
---------------------------------------------------
Milyen bejegyzésekből látnál még szívesen többet?
Mi az ami tetszik, és ami nem tetszik a blogban?
Melyik volt az eddigi kedvenc bejegyzésed?
Nagyon örülnék, ha minél többen válaszolnátok ezekre a kérdésekre is, de persze ez nem kötelező, csak nekem sokat segítenétek vele. :)

A blog FB oldalán is találtok egy játékot, ahol egy halálfejes karkötőért játszhattok IDE kattintva.

A játék vége február 25. 18:00
Sorsolás: február 25. este

A nyertes nevét a blogon fogom kihirdetni, és 3 napja lesz, hogy jelentkezzen, ha ezt nem teszi meg, akkor új nyertest sorsolok.
Sok szerencsét mindenkinek! :)


112 megjegyzés:

  1. Követem a blogod Nitus néven.
    E-mail címem: anita_gyarmati@citromail.hu
    Nitus Gyarmati néven lájkoltam a blog FB oldalát.
    Milyen bejegyzésekből látnál még szívesen többet?hajas posztokat:)
    Mi az ami tetszik, és ami nem tetszik a blogban?szeretem hogy változatos,simnkes körmös posztok minden ami érdekel itt van:)
    Melyik volt az eddigi kedvenc bejegyzésed?a kedvenc(ek) az(ok) a posztok mikor bemutatod a hajad és tippeket adsz hogy neked az ápolásával kapcsolatban mik jöttek be:)

    Szia és köszi a játékot:)

    VálaszTörlés
  2. Követem a blogod Réks néven.
    E-mail címem: trany@citromail.hu
    +1 Réka Tóth néven lájkoltam a blog FB oldalát.

    Milyen bejegyzésekből látnál még szívesen többet? outfiiiit :)
    Mi az ami tetszik, és ami nem tetszik a blogban? tetszik az új sablon :)
    Melyik volt az eddigi kedvenc bejegyzésed? húú sok van, talán ha ki kéne emelnem egyet.. a szegecses sort diy ötlet, ennek hála én is elkészítettem :)

    VálaszTörlés
  3. Szia :) Boldog blogszülinapot!
    Zsofia Főző néven követem a blogod.
    E-mail: zsofiafozo@gmail.com
    +1 Zsófia Főző néven likeoltam a FB oldalad.
    Szívesen néznék több outfit,képes bejegyzéseket :)
    Köszi a lehetőséget!

    VálaszTörlés
  4. Sziaa!:) Nagyon ügyesen írsz,és imádom a stílusod! Boldog szülinapot!:)
    A blogot M. néven követem,email címem : ellablond@citromail.hu. A tesztes,véleményes bejegyzéseidet imádom a legjobban! :)

    VálaszTörlés
  5. Szia!
    Követem a blogod rebus néven.
    E-mail címem: csaksimanrebus@gmail.com
    +1 Rebeka Tóth néven lájkoltam a blog FB oldalát.

    Legszívesebben termékteszteket olvasgatok illetve mindig örülök, hogy ha megmutatod, miket vettél mostanában, ezekből a haul postokból sokszor megtetszik egy-két dolog :)
    Kedvenc bejegyzéseim a diy postok illetve a hajas bejegyzések! :)
    Ami tetszik a blogon: jó a stílus, jó témákat hozol, illetve könnyen átlátható

    köszi a lehetőséget :)

    VálaszTörlés
  6. Szia!:) Követem a blogod petra néven.
    E-mail címem: petsonka@gmail.com
    +1 Petra Várhegyi néven lájkoltam a blog FB oldalát.
    Az outfites és a diy bejegyzéseket szeretem a legjobban, azok a kedvenceim :)

    VálaszTörlés
  7. Követem a blogod GhostGirl néven.
    E-mail címem: nikigulyas92@gmail.com
    +1 Nikolett Gulyás néven lájkoltam a blog FB oldalát.

    VálaszTörlés
  8. Követem a blogod *eszti néven.
    E-mail címem:szieszti44@gmail.com
    +1 Eszter Szalai néven lájkoltam a blog FB oldalát.
    Nekem a haul és az outfit bejegyzések a kedvenceim (:

    VálaszTörlés
  9. Követem a blogod nora néven.
    E-mail címem: szabn14@gmail.com
    +1 Nóra Szabó néven lájkoltam a blog FB oldalát.
    Szívesen olvasnék több outfit és step by step sminkes bejegyzést és nagyon szeretem az inspirációs és személyes bejegyzéseket pl. tag :)

    VálaszTörlés
  10. Követem a blogod Málnahab néven.
    E-mail címem: szofia.hajdu@freemail.hu
    +1 Hajdu Zsófii néven lájkoltam a blog FB oldalát.
    Jajj,nagyon örülnék több Outfitnek. Amikor ilyesmi bejegyzést raksz ki,úgy irigykedem,hogy bárcsak nekem is ilyen jó ízlésem lenne. :))

    VálaszTörlés
  11. Szia! :)
    Követem a blogod Kittusz néven.
    E-mail címem: kitti0525@gmail.com
    +1 Kitti Hestencz néven lájkoltam a blog FB oldalát.
    Milyen bejegyzésekből látnál még szívesen többet? DIY és outfit
    Mi az ami tetszik, és ami nem tetszik a blogban? a körmös és inspirációs posztok
    Melyik volt az eddigi kedvenc bejegyzésed? hajas posztok :)
    köszi :)

    VálaszTörlés
  12. Követem a blogod Shelbe néven.
    E-mail címem: potyke96@freemail.hu
    +1 Petra Krajcsovics néven lájkoltam a blog FB oldalát.

    Milyen bejegyzésekből látnál még szívesen többet? Az outfit bejegyzéseket nagyon szeretem, és örülök neki, hogy te is többet akarsz belőlük készíteni :)
    Mi az ami tetszik, és ami nem tetszik a blogban? Nagyon szeretem a blogot, de nemrég volt egy időszak, amikor nem voltak olyan rendszeresek a posztok.
    Melyik volt az eddigi kedvenc bejegyzésed? Imádtam a stílusikonok nyomdokában bejegyzésetek és az alapdarabos összeállításokat, de a haul bejegyzéseket is nagyon szeretem.
    Köszi a játékot! :)

    VálaszTörlés
  13. Szia Dominika!

    Boldog blogszülinapot kívánok!
    Követem a blogod Monika néven.
    E-mail címem: kisfeketecica@gmail.com
    +1 Kisfekete Cica néven lájkoltam a blog FB oldalát.
    Milyen bejegyzésekből látnál még szívesen többet? outfit, DIY, haul.
    Melyik volt az eddigi kedvenc bejegyzésed? a legutóbbi kedvencem az ajakradír volt, én is megcsináltam csak sima kristálycukorral, szuper ötlet :)
    Köszi szépen a játékot :)

    VálaszTörlés
  14. Követem a blogod ninus♥ néven.
    E-mail címem: niina9706@freemail.hu
    +1 Nikolett Fodor néven lájkoltam a blog FB oldalát.
    ---------------------------------------------------
    Milyen bejegyzésekből látnál még szívesen többet?
    Sminkes és kreatív bejegyzéseket látnék sűrűbben.
    Mi az ami tetszik, és ami nem tetszik a blogban?
    A kinézete most nagyon jó.Talán a look book-okat nem szeretem annyira.
    Melyik volt az eddigi kedvenc bejegyzésed?
    A fekete füstös szem tetszett eddig a legjobban, és nagyon szeretem a haulos bejegyzéseid is! :)

    VálaszTörlés
  15. Fanny néven követlek
    mojamalecka@gmail.com

    VálaszTörlés
  16. Szia!

    Követem a blogod Moncsiikah néven.
    E-mail címem: koles_monika@freemail.hu
    +1 Köles Móni néven lájkoltam a blog FB oldalát.

    Szívesen látnék még több outfit bejegyzést, szerintem nagyon jó a stílusod, szeretem az összeállításaid és inspirálnak is.
    Ezenkívül a körmös bejegyzések jöhetnék még minden mennyiségben.

    VálaszTörlés
  17. Szia!

    Követem a blogod Noncsi néven.
    E-mail címem: konono01.11@gmail.com
    +1 Kovács Noémi néven lájkoltam a blog FB oldalát.

    Milyen bejegyzésekből látnál még szívesen többet?
    outfit bejegyzéseket, mert amit eddig láttam tőled az lehengerlő volt!!!!

    Mi az ami tetszik, és ami nem tetszik a blogban?
    Kezdjük ott, hogy én miattad kezdtem el blogolni! Nagyon tetszettek a bejegyzéseid és azóta is te inspirálsz engem! (ez azt is jelenti, hogy te vagy az egyik kedvenc bloggerem, és pedig engem nagyon nehéz meggyőzni, hogy tényleg igazán érdekes e egy blog!) Igazából én mindent szeretek a blogodban, de ha mondani kéne valamit az az, hogy szeretnék több sminkes és outfites bejegyzést látni a blogodon! (amúgy az új logód nagyon szuper szerintem)

    Melyik volt az eddigi kedvenc bejegyzésed?
    Nekem nagyon tetszenek a TAG bejegyzéseid, de a legjobban ezt szerettem (én is elkészítettem amúgy): http://pretty-and-nice.blogspot.hu/2013/01/smink-fekete-fustos-szemek-step-by-step.html#more


    Remélem még sokáig olvashatom a blogod! Csak így tovább!
    Köszi a játékot!

    VálaszTörlés
  18. Szia
    Gratulálok az elmúlt 2 évhez, csak így tovább!! :)
    Anna Klabuzai Néven követlek itt és facebookon is , az email címem annaklabuzai@gmail.com . :) Én legjobban az outfittes és a tesztelős posztokat szeretem....imádom a stílusodat!
    köszi a játékot! :)
    amúgy én is blogolok: http://annacestlamode.blogspot.hu/ ha gondolod lessd meg... :)

    VálaszTörlés
  19. Szia!

    Ildcsu néven követem a blogod.
    E-mail címem: ildcsu@indamail.hu
    +1 Ildi Miskolczi néven lájkoltam a blog FB oldalát.
    Milyen bejegyzésekből látnál még szívesen többet? Outfit, outfit és még egy kis outfit :) Imádom :)
    Mi az ami tetszik, és ami nem tetszik a blogban? Tetszik, hogy mostanában nagyon gyakran írsz postokat és ráadásul egyre jobbakat. Nem tudok olyat írni, ami nem tetszik, csak talán annyi, hogy még szokatlan a blog új külseje, kicsit sötét.. de nincs vele semmi gond és majd úgyis megszokom :)
    Melyik volt az eddigi kedvenc bejegyzésed? Hmm, stílusosan az iskolapadban sorozat nagyon bejön.

    Köszi a játékot. :)

    VálaszTörlés
  20. Szia! Köszönöm a lehetőséget, remélem lesz még sok szülinap! :D
    Követem a blogod Lola Lovering néven.
    E-mail címem: lilio4422@citromail.hu
    +1 Lili Bálint néven lájkoltam a blog FB oldalát.
    ---------------------------------------------------
    Milyen bejegyzésekből látnál még szívesen többet? Mindenből ami OTDre végződik.
    Mi az ami tetszik, és ami nem tetszik a blogban? Nekem minden tetszik.
    Melyik volt az eddigi kedvenc bejegyzésed? Amikor a külföldi útjaidról írtál.

    VálaszTörlés
  21. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  22. Követem a blogod Dalma ( : néven.
    E-mail címem: dalma.snt@gmail.com
    +1 Dalma Sánta néven lájkoltam a blog FB oldalát.
    ---------------------------------------------------
    Milyen bejegyzésekből látnál még szívesen többet? Outfit bejegyést szivesen nézegetnék!
    Köszi a játékot!:D

    VálaszTörlés
  23. Követem a blogod STYLESIDE néven.
    E-mail: stylesidemail@gmail.com
    +1: FB: Cili Árpád és Styleside:)

    Fúha hol is kezdjem... Nagyon szeretem a blogod, nagyon sok bejegyzésedet elolvastam és mindegyikért oda meg vissza vagyok. Azt tudod, hogy nekem az öt kedvenc magyar blogomba benne vagy és ez nem véltelen, mert imádom a stílusod és ahogy írsz. Nagyon szeretem amikor loobookokról írsz, mert jól tudod megfogalmazni a mondanivalódat és (ezt személyes tapasztalatból) tudom, hogy ezeket a bejegyzéseket kevesebben kedvelik, de azok az emberek akik viszont szeretik, hogy írsz lookbookokról, campaignokról mindenképpen érdemes tovább írni. De ebből nincs hiány! Ezekívül nagyon szeretem az inspirációs postokat (nagy tumblr kocka vagyok és szoktam kirakni képeket amiket gyűjtesz:D). A sminkes és körmös bejegyzéseket is mindig elolvasom (!!) és ez csak azért érdekes mert engem nem köt le a beauty téma:D. Amit nagyon hiányolok az az OUTFIIIT!! Ebből lehetne több, de persze megértem ha nincs sok időd vagy nem szereted a fényképezőgépedet.

    Nagyon boldog 2. szülinapot és remélem még sok sok sok évig írni fogod a blogod!<3

    VálaszTörlés
  24. Követem a blogod Tímea Szügyi néven.
    E-mail címem: szugyitimea@gmail.com
    +1 Tímea Szügyi néven lájkoltam a blog FB oldalát.
    Szeretnék gratulálni az évfordulóhoz :) szuper a blogod.
    Én a tesztes, inspirációs bejegyzéseket kedvelem a leginkább és szívesen olvasgatnék a jövőben több outfites posztot, esetleg sminkvideós bejegyzést!
    Üdv.: Timi

    VálaszTörlés
  25. Követem a blogod L néven.
    E-mail címem: lili.schaf@gmail.com
    +1 Lili Schaf néven lájkoltam a blog FB oldalát.
    ---------------------------------------------------
    Milyen bejegyzésekből látnál még szívesen többet? nekem nagyon tetszenek a ruhaösszeállítások és az inspirációs bejegyzések
    Mi az ami tetszik, és ami nem tetszik a blogban? úgy az egész blog tetszik egyben, figyelmesen van megszerkesztve, letisztult a stílusa
    az ilyen 'aláírás'-szerű bejegyzésbefejezést nem igazán kedvelem, de ez úgy globálisan igaz, szóval külön a tieddel így semmi gondom
    régebben hiányzott az, hogy mint stílus/öltözködés/etc. blogként, nem volt magáról a bloggerináról semmilyen kép, vagy valami, ami tényleg teljesen őt tükrözi, de már az is meglett :)
    Melyik volt az eddigi kedvenc bejegyzésed? nem emelnék ki egyet sem, inkább úgy egészben jó, ahogy van, minden bejegyzésnek megvan a maga 'varázsa', amiért tetszett.

    nagyon szeretem a blogodat, boldog szülinapot!! :)

    VálaszTörlés
  26. Követem a blogod Stella néven.
    E-mail címem: stellaellwood@citromail.hu
    +1 Stella Ellwood néven lájkoltam a blog FB oldalát.

    Elég régóta olvasom a blogod, mindig feldob és szeretem a stílusodat is. Nem hiába vagy a kedvenc magyar bloggerinám is. :) Kedvenc bejegyzést nemigazán tudok mondani mert szinte mindent imádok ami a blogon van. Mindig elgyönyörködök az inspirációs, a campaignes és a lookbookos képeken. Az inspirációs képek legtöbbször pont a hangulatomhoz illenek ezért is imádom nézegetni őket(lelkesen lopkodom is őket tumblr-re :D). A lookbookos/campaingos képekből pedig szerintem mindig a legszebb képeket választod. Azonban a tesztes a haul és az outfit posztokért is odavagyok, bár ezek ritkábbak, mégis hasznosnak találom őket. A tesztes cikkek után néha alig bírom visszatartani magam, hogy most azonnal ne vegyek én is olyat amilyet.., a haul posztjaidat azért imádom, mert sokszor inspirálsz és bár az öltözködésünk nemigazán hasonlít, mégis gyakran felöltöznék úgy, ahogyan te teszed. Bár én nemigazán sminkelem magam meg a körmömet is leginkább egyszínűre festem ki, mert nincs valami sok időm azért az ilyen témájú posztjaidat is szívesen olvasgatom/nézegetem, mert egyszerűen jót tesz a lelkemnek. :))
    Milyen bejegyzésekből látnál még szívesen többet? Outfit, inspiration, haul(bár tudom hogy nem úgy megy az.. :)
    Mi az ami tetszik, és ami nem tetszik a blogban? Nincs ami ne tetszene, engem nem zavar -sőt engem különösen jó kedvre derít-, amikor valakivel kicsit makacskodsz, csipkelődsz hozzászólásoknál. :)
    Melyik volt az eddigi kedvenc bejegyzésed? Nehéz választani.. igazából bármelyik inspirációs.

    Boldog 2. blogszülinapot, remélem lesz még több is. :))

    VálaszTörlés
  27. Követem a blogod Zsuzsanna Kurdy néven.
    E-mail címem: zsuzsanna.kurdy@gmail.com
    +1 Zsuzsanna Kurdy néven lájkoltam a blog FB oldalát.
    ---------------------------------------------------
    Milyen bejegyzésekből látnál még szívesen többet?
    DIY és Step by Step-eket :)

    Mi az ami tetszik, és ami nem tetszik a blogban?
    Kevés a körmös bejegyzés, szeretem őket :*

    Melyik volt az eddigi kedvenc bejegyzésed?
    http://pretty-and-nice.blogspot.hu/2012/12/karacsonyi-inspiracio.html

    VálaszTörlés
  28. Sablon
    Követem a blogod Rékucc néven.
    E-mail címem: padosreka@gmail.com
    +1 Réka Pados néven lájkoltam a blog FB oldalát.
    ---------------------------------------------------
    Milyen bejegyzésekből látnál még szívesen többet? outfites posztokat szeretnék mégmégmég :)
    Mi az ami tetszik, és ami nem tetszik a blogban? ez az új design pl nagyon bejön :)
    Melyik volt az eddigi kedvenc bejegyzésed? konkrét nincs, az outfitek és még talán a tesztelősek is majdnem ugyan annyira kedvencek

    VálaszTörlés
  29. Követem a blogod TaylorK. néven.
    E-mail címem: szabokriszta95@gmail.com
    +1 Krisztina Szabo néven lájkoltam a blog FB oldalát.
    ---------------------------------------------------
    Milyen bejegyzésekből látnál még szívesen többet? DIY
    Mi az ami tetszik, és ami nem tetszik a blogban? Tetszik a stílusa, egyénisége. Nem tetszik az, hogy..hm..hát most annyira nem tudok iylet mondani, tényleg nem nyalizás, vagy valami ilyesmi végett, de nem tudok olyat mondani, amivel bajom lenne.
    Melyik volt az eddigi kedvenc bejegyzésed? Az arany kaviáros-bordó köröm és a norvég mintás köröm. :D

    VálaszTörlés
  30. Követem a blogod LittleMucli néven.
    E-mail címem:mucli0525@freemail.hu
    +1 Littlemucli néven lájkoltam a blog FB oldalát.
    ---------------------------------------------------
    Milyen bejegyzésekből látnál még szívesen többet?DIY
    Mi az ami tetszik, és ami nem tetszik a blogban?Szép letisztult,könnyen kezelhető formája van
    Melyik volt az eddigi kedvenc bejegyzésed? Egységesen tetszenek a bejegyzések.
    u.i.:3 nap szerintem kevés,én nem tudom minden nap intézni a blogom dolgait. Nem lehetne,hogy ki is értesíted a nyertest,ha már adunk e-mail címet?
    Köszönöm a játékot:
    littlemucli.blogspot.com

    VálaszTörlés
  31. Követem a blogod hajnoca3 néven.
    E-mail címem: hajnoca3@freemail.hu
    +1 Horváth Hajnalka néven lájkoltam a blog FB oldalát.
    ---------------------------------------------------
    Milyen bejegyzésekből látnál még szívesen többet?- Outfit és saját fotós bejegyzések, a saját képeiddel és nem baj ha nem profi képek, engem érdekelne a személyiséged jobban:)
    Mi az ami tetszik, és ami nem tetszik a blogban?- -
    Melyik volt az eddigi kedvenc bejegyzésed?- A Velencés :)

    VálaszTörlés
  32. Szia!

    legerősebb virágszál néven követlek
    e-mail címem: gogosvirag@gmail.com
    +facebookon Gőgös Vanda Virág néven követlek
    --------------------------------------------
    Milyen bejegyzéseket látnál még szívesen többet? személyes posztokat
    Mi az ami tetszik és ami nem? szerintem teljesen rendben van, tetszik a stílusod, összeszedett a blog
    Kedvenc bejegyzés? élménybeszámolóidat nagyon szeretem:)

    Köszi a játékot!

    VálaszTörlés
  33. Szia!

    Eve Sweet néven iratkoztam fel.
    e-mail: lillllkim20@gmail.com
    Facebookon Lantos Lilla néven követlek. (:

    VálaszTörlés
  34. Követem a blogod KaMii néven.
    E-mail címem: kami.lla5553@gmail.com
    +1 Patera Kamilla néven lájkoltam a blog FB oldalát.
    köszi a játékot!:)

    VálaszTörlés
  35. Követem a blogod _gubo23____ néven.
    E-mail címem: szantotopi@gmail.com______________
    +1 _____szántó judit___ néven lájkoltam a blog FB oldalát.
    ---------------------------------------------------
    Milyen bejegyzésekből látnál még szívesen többet? otufit & inspirációs képek
    Mi az ami tetszik ? egyedi vagy !!!!!!

    VálaszTörlés
  36. Követem a blogod Fanni Kereki néven.
    E-mail címem: kereki.fanni@freemail.hu
    +1 Fanni Kereki néven lájkoltam a blog FB oldalát.
    Az outfit bejegyzéseket szeretem, inspirációkat adnak! :D

    VálaszTörlés
  37. Szia!:)
    Követem a blogod vera néven.
    E-mail címem: pelyivera@gmail.com
    +1 Veronika Pélyi néven lájkoltam a blog FB oldalát.
    ---------------------------------------------------
    Milyen bejegyzésekből látnál még szívesen többet? Outfit és smink
    Mi az ami tetszik, és ami nem tetszik a blogban? Nincs olyan ami nem tetszene, de szívesen látnék még pl. kedvenceket, kívánságlistát is a blogon a fent említetteken kívül. :)
    Melyik volt az eddigi kedvenc bejegyzésed? Minden outfit.

    Köszi!

    VálaszTörlés
  38. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  39. Majdák Éva néven követem a blogot és Majdák Éva néven lájkoltalak a Facebookon :)
    Email címem: majdak92@freemail.hu

    Milyen bejegyzésekből látnál még szívesen többet? DIY :)
    Mi az ami tetszik, és ami nem tetszik a blogban? Nincs olyan, ami nem tetszik! :)
    Melyik volt az eddigi kedvenc bejegyzésed? A Miss rose termékek :)

    VálaszTörlés
  40. Követem a blogod Anett03 néven.
    E-mail címem: anettl90@freemail.hu
    Anett Lippai néven lájkoltam a blog FB oldalát.

    VálaszTörlés
  41. Hello! :)
    Követem a blogod Aspyn Rose néven.
    E-mail címem: aspynr@gmail.com
    +1 Szofi Karras néven lájkoltam a blog FB oldalát.
    ---------------------------------------------------
    Milyen bejegyzésekből látnál még szívesen többet?
    Outfit, smink, DIY bejegyzéseket! :)

    Mi az ami tetszik, és ami nem tetszik a blogban?
    Ahh minden tetszik nagyon inspiráló személyiség vagy.

    Melyik volt az eddigi kedvenc bejegyzésed?
    A 10 dolog rólam,a Haul-ok és az Outfit posztjaid nagyon jók :)

    VálaszTörlés
  42. Szia!
    Követem a blogod Mely néven.
    E-mail címem: melymalfoy@gmail.com
    Miksó Melánia néven lájkoltam a blog FB oldalát.

    Milyen bejegyzésekből látnál még szívesen többet? Outfit, smink, személyes, körmös haul bejegyzések
    Mi az ami tetszik, és ami nem tetszik a blogban? Ritkán jelentkezel. :D De én még több személyes postnak is örülnék. :)
    Melyik volt az eddigi kedvenc bejegyzésed? Az összes személyes. :)

    VálaszTörlés
  43. Szia!
    Követem a blogod "e" néven.
    E-mail címem:kisenikoke@gmail.com
    Csók Enikő néven lájkoltam a blog FB oldalát.
    Hajápolásos bejegyzések érdekelnek leginkább.
    Az outfiteidet nagyon nagyon szeretem, az lehetne még több is:)
    Kedvenc bejegyzés az outfitek, mind:)az jöhet minden mennyiségeben, mert nagyon tetszik a stílusod.
    Köszi

    VálaszTörlés
  44. Szia!
    Orsi Szemán névvel követem a blogod és lájkoltam fb-on is szintén ezen a néven.
    E-mailem: szemanorsi@citromail.hu
    amit szeretek az az, hogy érdekesek, figyelemfelkeltőek a bejegyzéseid és letisztult stílust képviselsz! :) tehát az outfitek a szívem csücskei:)
    Köszi a játékot,
    Orsi

    VálaszTörlés
  45. Követem a blogod Smiley Rencsi néven.
    E-mail címem: rencsiii@msn.com
    +1 Olajos Renáta néven lájkoltam a blog FB oldalát.

    Milyen bejegyzésekből látnál még szívesen többet? Több sminkes és hajápolási bejegyzést szeretnék.
    Mi az ami tetszik, és ami nem tetszik a blogban? Eltűntek az outliftes bejegyzések, pedig azokért oda meg vissza voltam. Szeretném, ha ismét lenne! :) Annyira jó lett a blogod külseje, ez tetszik eddig a legjobban mind közül! Valamit érdekfeszítve nézem az inspirációs képeidet :$
    Melyik volt az eddigi kedvenc bejegyzésed? Kedvencem a haulos bejegyzések és a notd-ek!

    Nagyon köszi a játékot! :)

    VálaszTörlés
  46. Követem a blogod Anna Dezső néven :D
    E-mail címem: dezsann11@citromail.hu
    +1 Anna Dezső néven lájkoltam a blog FB oldalát.
    ---------------------------------------------------
    Milyen bejegyzésekből látnál még szívesen többet? Outfit! :D
    Mi az ami tetszik, és ami nem tetszik a blogban? Most ez a dizájn annyira nem az én világom, amúgy mindig más tetszik :)
    Melyik volt az eddigi kedvenc bejegyzésed? Nincs konkrét kedvencem :)

    VálaszTörlés
  47. szia.:)
    egy lány. néven követem a blogod és az e-mail címem eviv95@gmail.com :)
    facebookon pedig Hornyák Evelin néven.:)

    nagoyn tetszenek a smink és outfit bejegyzések és imádom a "stílusosan az iskolapadban" bejegyzéseket.:D

    VálaszTörlés
  48. Követem a blogod evelin néven.
    E-mail címem: eviii7@citromail.hu
    Evelin Tóth néven lájkoltam a blog FB oldalát.
    ---------------------------------------------------
    Milyen bejegyzésekből látnál még szívesen többet? outfit, celeb style
    Mi az ami tetszik, és ami nem tetszik a blogban? Szuper az új kinézet, nagyon jó. :)
    Melyik volt az eddigi kedvenc bejegyzésed? A VS angyalos bejegyzés, imádom őket :)

    VálaszTörlés
  49. Sziaa. ! :)
    Követem a blogod mertyóó néven.
    e-mail: mercike44@citromail.hu
    Mer Tyó néven követlek fb-n.

    Sminkekről, körmökről, DIY, tesztek :)

    a legjobban nekem az tetszik, hogy nagyon jól el vannak választva (vagy tagolva vagy nemtudom hogy mondjam) tehát hogy a DIY-k az DIY fül alatt vannak. szóval ha egy bejegyzést akar valaki keresni, rákattint, és ott megtalálja, nem kell vissza lapozgatni hogy most hol is van.... :) e szempontból nagyon praktikus szerintem..

    Amikor csináltad az ombre ékszert :)

    Köszi a lehetőséget! :)

    VálaszTörlés
  50. Követem a blogod Tami néven.
    E-mail címem: frankotami@citromail.hu
    +1 Frankó Tamara néven lájkoltam a blog FB oldalát.
    ---------------------------------------------------
    Milyen bejegyzésekből látnál még szívesen többet? Outfit:)
    Mi az ami tetszik, és ami nem tetszik a blogban? Az egész blogot nagyon szeretem, főleg az outfiteket és a körmös bejegyzéseidet.:)
    Melyik volt az eddigi kedvenc bejegyzésed? A legutolsó sminkes :)

    VálaszTörlés
  51. Reka néven követem a blogod.
    E-mail címem: reka.dudas@freemail.hu
    gratulálok a bloghoz, outfit postokat szivesen látnék még, illetve sminekes, haulos postokat :)

    VálaszTörlés
  52. Szia :)

    Követem a blogod Gabriella Branyiczky néven.
    E-mail címem: gabriella.branyiczky@gmail.com
    +1 Gabriella Branyiczky néven lájkoltam a blog FB oldalát.

    Köszi a játékot!

    VálaszTörlés
  53. Gratula az eddigiekhez!
    A blogon Viktória néven követlek, Facebookon pedig Viktória Kern, de a Shake it uppal is. :) Email: viktoria-k@freemail.hu
    Én sok sok outfitet szeretnék! :)
    Köszi a lehetőséget!

    VálaszTörlés
  54. Szia!
    Karin néven követlek,
    az email címem karinaldrich89@gmail.com ,
    +1 Aldrich Karin néven lájkoltam a blog FB oldalát.

    Én az outfiteket szeretem a legjobban! :)

    VálaszTörlés
  55. Szia!
    Követem a blogod Mürschberger Bianka néven és ugyanezen a néven követlek és lájkoltalak a facebookon. e-mail címem: bianka_m@freemail.hu Imádom az outfittes, sminkes és körmös bejegyzéseket. Igaziból mindegyiket szeretem de az outfittesekből szívesen olvasnék többet:) Gratula ehez a 2 évhez:)
    xoxo

    VálaszTörlés
  56. Követem a blogod dasha néven.
    E-mail címem: sunshine565@gmail.com
    +1 Duda Ivett néven lájkoltam a blog FB oldalát.
    Szerintem a blogod így jó ahogy van,én nem változtatnék semmit.Mivel én imádom ezért több teszt és haul bejegyzés jöhet.:)
    Köszi a játékot!:)

    VálaszTörlés
  57. Szia!

    Sablon
    Követem a blogod CRaPTRaSH néven.
    E-mail címem: craptrash@hotmail.com
    +1 Klaudia Orbán néven lájkoltam a blog FB oldalát.
    ---------------------------------------------------
    Milyen bejegyzésekből látnál még szívesen többet? - sminkeket
    Mi az ami tetszik, és ami nem tetszik a blogban? - tetszeni tetszik minden, különben nem olvasnálak szerintem.. ;]


    Köszi a lehetőséget és boldog blogszülinapot! :]

    VálaszTörlés
  58. Követem a blogod Dóra Taupert néven.
    E-mail címem: tdorothea@gmail.com
    +1 Dóra Taupert néven lájkoltam a blog FB oldalát.

    Köszi! :))

    VálaszTörlés

  59. Követem a blogod Patríciaaa. néven.
    E-mail címem: blackpatrisah@indamail.hu

    Köszi, és boldog szülit!:)

    VálaszTörlés
  60. Követem a blogod Gréti néven.
    E-mail címem: hongreta@freemail.hu
    +1 Hontvári Gréta néven lájkoltam a blog FB oldalát.
    ---------------------------------------------------
    Milyen bejegyzésekből látnál még szívesen többet? outfit és hajas posztot
    Mi az ami tetszik, és ami nem tetszik a blogban? nagyon tetszik az új kinézet
    Melyik volt az eddigi kedvenc bejegyzésed? a leopárdmintás smink:)

    VálaszTörlés
  61. Szia!
    Először is köszi a játékot, nagyon szép ez a lakk. :))
    Követem a blogod Lula Mae néven.
    E-mail címem: ujhelyi.georgina@gmail.com
    +1 Ujhelyi Georgina néven lájkoltam a blog FB oldalát.
    Én azt outfit bejegyzéseket szeretem, és szívesen látnék több haul posztot is.

    VálaszTörlés
  62. szia!!
    nagyon tetszik a stílusod, és rettentő érdekes nekem látni, ahogy követem a fejlődésed egy ideje, hogy hogyan lesz egyre kiforrottabb, nőiesebb...te vagy a bloggerek közül az egyik, aki leginkább inspirál, folytasd mindenképp :)
    Caroline tt néven követlek, mail: carolinett33@gmail.com

    VálaszTörlés
  63. Szia:)
    A blogod Rena néven követem.
    E-mail címem: szalai.renata7@gamil.com
    Szalai Renáta néven lájkoltam a blog FB oldalát.
    Szívesen látnék hajápolással kapcsolatos illetve haul postokat is.

    VálaszTörlés
  64. Követem a blogod Kemiviki néven.
    E-mail címem: kemiviki@gmail.com
    +1 Viktória Major néven lájkoltam a blog FB oldalát.
    ---------------------------------------------------
    Milyen bejegyzésekből látnál még szívesen többet? Smink és DIY, és outfit
    Melyik volt az eddigi kedvenc bejegyzésed? A mostani kedvenc a Lush ajakradír vs. a házi:)
    Köszönöm a lehetőséget!

    VálaszTörlés
  65. Szia! Köszi a játékot :)
    Bloggerina Bellala néven követlek, email: bellalablog@gmail.com

    VálaszTörlés
  66. Szia!

    Követem a blogod Vanity néven.
    E-mail címem: sminktukor@gmail.com

    Milyen bejegyzésekből látnál még szívesen többet?
    - Körmös és hajas posztokat! :)

    Mi az ami tetszik, és ami nem tetszik a blogban?
    - Tetszik, hogy szép, letisztult, átlátható. Olyan nincs, ami nem tetszik, mert akkor nem lennék feliratkozva. :)

    Melyik volt az eddigi kedvenc bejegyzésed?
    - http://pretty-and-nice.blogspot.hu/2012/07/haj-iii.html

    Boldog blog-szülinapot! :)

    VálaszTörlés
  67. Lauren Trend néven követem a blogod
    email címem virag114@freemail.hu
    az outfites postokból pedig sosem elég :)

    VálaszTörlés
  68. Szia Dominika! Köszi a játéklehetőséget és gratulálok a 2 évhez! :)
    Yvett néven követlek.
    E-mailom: yvettfulop@gmail.com
    FB: Divat mánia~Because we love the fashion!* néven lájkoltak
    Milyen bejegyzésekből látnál még szívesen többet?
    - Outfit posztokat :D

    Mi az ami tetszik, és ami nem tetszik a blogban?
    -A stílusod ahogy írsz, a kifinomultságod és a korodhoz képest érett vagy. :)
    Olyan nincs ami nem tetszik! Csak így tovább ;)

    Melyik volt az eddigi kedvenc bejegyzésed?
    - http://pretty-and-nice.blogspot.hu/2012/07/haj-iii.html

    VálaszTörlés
  69. Szia Dominika!
    Először is gratulálok ehhez a 2 évhez!:)
    a blogod diamond néven követem.
    E-mail címem: koleszadebi@gmail.com
    És Deborah Kolesza néven lájkoltam a blog FB oldalát.

    Én az outfit posztokat kedvelem nagyon, és több személyes posztnak mindig örülök:)
    A blogban igazság szerint nekem egyedül most az nem tetszik, hogy fekete a háttér, szerintem annak ellenére, hogy tél van, lehetne valami vidámabb szín :)
    Köszi a lehetőséget!

    VálaszTörlés
  70. Szia!

    Először is Boldog Blog Szülinapot! :)

    Követem a blogod: Kia néven
    Email címem: redlipstickandstyle@yahoo.com

    Szívesen látnék (még)több outfit, haul és inspircáiós posztot :)

    VálaszTörlés
  71. Szia! Most talátam rá a blogodra, de eddig nagggyon tetszik, úgyhogy csak így tovább! :D
    Manka néven követlek, címem asvanyviz823@gmail.com
    Ami a postokat illeti: smink minden mennyiségben... ^^"

    VálaszTörlés
  72. Követem a blogod Csilla.† néven.
    E-mail címem: csillastar98@hotmail.com
    +1 Csürke Csilla néven lájkoltam a blog FB oldalát.
    ---------------------------------------------------
    Milyen bejegyzésekből látnál még szívesen többet? Diy-eseket. (:
    Mi az ami tetszik, és ami nem tetszik a blogban? olyan nincs ami ne tetszene!:))
    Melyik volt az eddigi kedvenc bejegyzésed?minden hajas és DIY-es.:))

    VálaszTörlés
  73. Követem a blogod rone2122 néven.
    E-mail címem: rone2122@gmail.com
    +1 Schmidt Renáta néven lájkoltam a blog FB oldalát.
    ---------------------------------------------------
    Milyen bejegyzésekből látnál még szívesen többet? DIY
    Mi az ami tetszik, és ami nem tetszik a blogban? A blog új stílusa szuper!
    Melyik volt az eddigi kedvenc bejegyzésed? DIY-ek a kedvencek

    VálaszTörlés
  74. Követem a blogod Valakibiztos néven.
    E-mail címem: td,dory@gmail.com
    +1 Tóth Dorottta néven lájkoltam a blog FB oldalát.
    ---------------------------------------------------
    Milyen bejegyzésekből látnál még szívesen többet? sminkeseket :)
    Mi az ami tetszik, és ami nem tetszik a blogban? ez az új stílus csodálatos lett :)
    Melyik volt az eddigi kedvenc bejegyzésed? a hajasok :DDD

    VálaszTörlés
  75. Szia,
    Követem a blogod o néven.
    E-mail címem: lenardorsika@gmail.com

    sminkes és outfit bejegyzések jöjjenek még sok :)

    köszi a játékot!

    VálaszTörlés
  76. Követem a blogod S. néven.
    E-mail címem: meowmeow@velvet.hu
    +1 Alexandra Kiss néven lájkoltam a blog FB oldalát.
    A kedvenc bejegyzéseim a diy és a tesztelős posztok, szóval azokból olvasnék többet :)

    VálaszTörlés
  77. Követem a blogod Sára néven.
    E-mail címem: paragisarah@gmail.com
    +1 Sára Paragi néven lájkoltam a blog FB oldalát.

    A tesztes és haulos posztokat olvasom legszívesebben. Ami tetszik a blogban az az, hogy igényes (olyat, ami nem tetszik, tényleg nem tudok mondani). A kedvenc bejegyzéseim tőled pedig a hajápolásról szóló sorozatod. :)

    VálaszTörlés
  78. Szia!
    Követem a blogod Korinna Sebők néven.
    E-mail címem: skorinna@itromail.hu
    +1 Korinna Sebők néven lájkoltam a blog FB oldalát.
    ((:

    VálaszTörlés
  79. Követem a blogod Ágicaa. néven.
    E-mail címem: moszatka99@citromail.hu
    +1 Ágicaa Papp néven lájkoltam a blog FB oldalát.
    ---------------------------------------------------
    Milyen bejegyzésekből látnál még szívesen többet?körmös,inspirációs
    Mi az ami tetszik, és ami nem tetszik a blogban?minden:))
    Köszi a lehetőséget!:))

    (http://kormokcsaknektek.blogspot.hu/)

    VálaszTörlés
  80. Szia!Követem a blogod i.nickey néven.
    E-mail címem: i.nickey@freemail.hu

    VálaszTörlés
  81. Szia!
    Vivi néven követlek.
    E-mail címem: vivo95@freemail.hu
    Milyen bejegyzésekből látnál még szívesen többet? outfit és notd :)
    Mi az ami tetszik, és ami nem tetszik a blogban? tetszik, hogy gyakran posztolsz, és a "munkád" igényes, egyszerűen jó olvasni. :)

    VálaszTörlés
  82. Szia!

    Követem a blogod Mia néven.
    E-mail címem: mailofmia [kukac] yahoo [pont] com

    Outfitekből látnék még többet szívesen.
    Boldog blogszülinapot!

    VálaszTörlés
  83. Sziia :)
    Követem a blogod: Johanna Bató néven
    E-mail címem: johannabato@gmail.com
    + Lájkolom a blogod facebook oldalát Bató Johanna néven

    Milyen bejegyzésekből látnál még szívesen többet? inspiráció, otthon elkészíthető dolgok (ékszer, hajápolásra receptek :)
    Mi az ami tetszik, és ami nem tetszik a blogban? Nagyon szeretem a blogod hangulatát, ha hiányzol mindig ezt olvasom :) szeretem, hogy rendszeresen posztolsz és igényes a munkád!
    Melyik volt az eddigi kedvenc bejegyzésed? Önbizalom egyenlő szépség

    VálaszTörlés
  84. Követem a blogod Szelena néven.
    E-mail címem: magosmelinda@gmail.com
    +1 Melinda Zsuzsanna Magos néven lájkoltam a blog FB oldalát.
    ---------------------------------------------------
    Milyen bejegyzésekből látnál még szívesen többet?

    ~Házilag elkészíthető körömlakkok, sminkek, frizurák, bőrápolási tippek mindig lekötnek, van amelyiket többször el is olvasom, megpróbálom megcsinálni. Sok körömlakkom van, amelyiket te ajánlásod alapján vettem meg, és eddig még sose csalódtam bennük. Szóval szívesen olvasnék kedvező áru teszteket és házilag elkészíthető praktikákat. Talán a fogszabályzó és az emberek viszonyáról is szívesen olvasnék. Nekem most lesz másodszorra (most egészségügyi szempontból kell) és így 17 évesen már rettegek tőle, hogy az emberek hogy reagálnának, illetve, hogy a párom hogy reagálna...

    Mi az ami tetszik, és ami nem tetszik a blogban?

    ~Igazából nincs olyan, amit ki tudnék emelni tetszés szempontjából, mert szinte az összeset imádom. Egyedül az inspirációknak nem látom a lényegét. DE ha valaki ezt szereti, akkor jó. :)

    Melyik volt az eddigi kedvenc bejegyzésed?

    ~ TAG-MI LENNÉK HA...

    puszi Szelena

    VálaszTörlés
  85. Követem a blogod keilreka néven.
    E-mail címem: keilreka@gmail.com
    +1 Keil Réka néven lájkoltam a blog FB oldalát.

    VálaszTörlés
  86. OOTD posztokat látnék még szívesebben. A kedvenceim a tesztek és a személyesebb bejegyzések. És az eddigi legjobb poszt szerintem az önbizalmas:)

    VálaszTörlés

  87. Sablon
    Követem a blogod Zsatti néven.
    E-mail címem: sz.zsanett@citromail.hu
    +1 Zsanett Szőke néven lájkoltam a blog FB oldalát.

    Step by step sminkekből szívesen látnék többet. :)
    Nem hinném, hogy lenne olyan, ami nem tetszik. Ami tetszik: gyakori posztok, személyiséged, részletes és hasznos leírások, igényesség.
    Nem tudok választani, a terméktesztes bejegyzések a kedvenceim.
    Köszi a lehetőséget! :)

    VálaszTörlés
  88. A blogot Ternyik Vanessa néven követem
    E-mail címem: vanessa.zs@freemail.hu
    lájkoltam a blog FB oldalát is :)
    Imádom a körömlakkokat így minden teszt vagy ajánlás jól jön és ezek a kedvenc bejegyzéseim is, jaj és a fekete füstös szem is

    VálaszTörlés
  89. Szia!

    Követem a blogod cherrygirl néven.
    E-mail címem: timszike20@gmail.com
    +1 Tímea Fekete néven lájkoltam a blog FB oldalát.

    VálaszTörlés
  90. Követem a blogod Patrícia Putnoki néven.
    E-mail címem: hiimpatti@gmail.com
    +1 Patrícia Putnoki néven lájkoltam a blog FB oldalát.

    VálaszTörlés
  91. Szia!:)

    Követem a blogod Anna néven.
    E-mail címem: annus95@gmail.com
    +1 Anna Gyöpös néven lájkoltam a blog FB oldalát.
    ---------------------------------------------------
    Milyen bejegyzésekből látnál még szívesen többet?
    DIY.
    Mi az ami tetszik, és ami nem tetszik a blogban?
    Az inspirációs és a tesztes posztok a kedvenceim.
    Melyik volt az eddigi kedvenc bejegyzésed?
    A körmös bejegyzések!

    Köszönöm a lehetőséget!:)

    VálaszTörlés
  92. Követem a blogod kovács réka néven.
    E-mail címem: kovacsrekam@freemail.hu
    +1 Réka Kovács néven lájkoltam a blog FB oldalát.
    ---------------------------------------------------
    Milyen bejegyzésekből látnál még szívesen többet?outfit, termék tesztelés
    Mi az ami tetszik, és ami nem tetszik a blogban?minden tetszik :)
    Melyik volt az eddigi kedvenc bejegyzésed?az outfites bejegyzések

    VálaszTörlés
  93. Követem a blogod Lora néven.
    E-mail címem: arhilien kukac gmail pont com
    +1 Lora S... néven lájkoltam a blog FB oldalát.

    ú milyen szuper kis termékeket lehet nyerni, köszönjük szépen! :)

    mindegyik bejegyzéstípusoadt kedvelem, elbűvölő, szép vagy, lekötnek a posztok is. :) csak így tovább!

    VálaszTörlés
  94. Szia!
    Követem a blogodat Orosz Hajnalka néven.
    E-mail címem: oroszhajnal@gmail.com

    VálaszTörlés
  95. szia!
    Követem a blogod b.nikolett12 néven.
    E-mail címem: b.nikolett12@gmail.com
    +1 Bodnár Niki néven lájkoltam a blog FB oldalát.

    VálaszTörlés
  96. Szia!
    Követem a blogod Judit néven.
    E-mail címem: elvihetomacska@gmail.com
    Judit Halmosi néven lájkoltam a blog FB oldalát.

    Milyen bejegyzésekből látnál még szívesen többet? Outfit, termék tesztelés és sminkek. :)
    Mi az ami tetszik, és ami nem tetszik a blogban? Tettszik az egész blog és ahogy csinálod. :)
    Melyik volt az eddigi kedvenc bejegyzésed? Az outfites bejegyzések és a körmös bejegyzések.

    Köszönöm a lehetőséget!

    VálaszTörlés
  97. +1 Judit Halmosi néven lájkoltam a blog FB oldalát.

    VálaszTörlés
  98. Szia!

    Követem a blogod Andyciccc néven.
    E-mail címem: andyciccc@gmail.com
    +1 Andrea Dittrich néven lájkoltam a blog FB oldalát.
    ---------------------------------------------------
    Imádom a step-by-step szemsminkjeidet, abból szeretnék még többet :)
    Szeretem, hogy a képek nagyon szépek, élesek és a stílusodat is.
    A DIY bejegyzéseket szeretem a legjobban. :)

    Köszi a lehetőséget!

    VálaszTörlés
  99. Követem a blogod meuss néven.
    E-mail címem: timea.ragoncsa@gmail.com
    +1 Tímea Ragoncsa néven lájkoltam a blog FB oldalát.
    A DIY bejegyzéseket és az outfiteket nagyon szeretem :)

    VálaszTörlés
  100. Sablon
    Követem a blogod Mea néven.
    E-mail címem: timmie @ citromail.hu
    +1 Tímea Medgyesi néven lájkoltam a blog FB oldalát.

    VálaszTörlés
  101. Követem a blogod Mia Angel néven.
    E-mail címem: bigyo125@citromail.hu
    Mia Angel néven lájkoltam a blog FB oldalát.

    Milyen bejegyzésekből látnál még szívesen többet?DiY, termék tesztes
    Mi az ami tetszik, és ami nem tetszik a blogban?Az tetszik a blogodban, hogy gyakran írsz posztokat.
    Melyik volt az eddigi kedvenc bejegyzésed?Kék füstős szemek

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja és kiraktam a blogom oldalsávjába is a játékot: http://tundercica.blogspot.hu/

      Törlés
  102. Követem a blogod Vattacukor néven.
    E-mail címem: vattacukor.virag@gmail.com
    +1 Beautycrumbs néven lájkoltam a blog FB oldalát.
    ---------------------------------------------------
    Milyen bejegyzésekből látnál még szívesen többet? sminkes és termék tesztelős, outfit, DIY
    Mi az ami tetszik, és ami nem tetszik a blogban? a kreatív ötletek mint például az ombre ékszeres DIY :)
    Melyik volt az eddigi kedvenc bejegyzésed? a kék füstös sminkes és persze az ombre ékszeres, de minden DIY poszt nagyon ötletes volt :)

    Köszi a játékot!

    VálaszTörlés
  103. szia. szeretnék jelentkezni a játékra.

    boldog 2. születés napot :D

    Nyilvános követőd vagyok.
    J.Ibolya néven követlek.

    e-mailem: ibolya.janko@gmail.com

    VálaszTörlés
  104. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  105. Követem a blogod heyhey néven.
    E-mail címem: asesa@citromail.hu
    +1 Maya Palásti néven lájkoltam a blog FB oldalát.
    ---------------------------------------------------
    Milyen bejegyzésekből látnál még szívesen többet?
    -Tesztes és inspirációs :)
    Mi az ami tetszik, és ami nem tetszik a blogban?
    -Tetszenek a körmös és a haulos bejegyzések és hogy mindig saját fotókat használsz (amikor persze az szükségeltetik), nem pedig csak letöltesz egyet valahonnan.
    Melyik volt az eddigi kedvenc bejegyzésed?
    -Konkrét kedvenc nincs. Talán a legkedvencebbek a haulos bejegyzések.

    VálaszTörlés
  106. Szia.
    Követem a blogod Dóra Mákos néven.
    E-mail címem: doraway@citromail.hu
    +1 Mákos Dóra Barbara néven lájkoltam a blog FB oldalát.

    VálaszTörlés
  107. Szia!
    jeriko rózsája néven követem a blogod.
    E-mail címem: crazy724@gmail.com
    +1 Noémi Bányai néven lájkoltam a blog FB oldalát.

    Milyen bejegyzésekből látnál még szívesen többet? főleg a körmös, hajas posztokat kedvelem, de jöhet szerzeményes post is, minden mennyiségben :)
    Mi az ami tetszik, és ami nem tetszik a blogban? Tetszik, h átlátható, bár a háttér most egy kicsit sötét, de azt hiszem ez csak megszokás kérdése.
    Melyik volt az eddigi kedvenc bejegyzésed? egyértelműen a körmös bejegyzések.

    Köszi a lehetőséget. :)

    VálaszTörlés
  108. Halihó!
    Szeretnék jelentkezni a játékra!
    Nixon néven követlek.
    Email:yarrick@citromail.hu

    Nagyon tetszik a blogfejléc, egyedi!
    Szeretem a körmös bejegyzéseid és tetszenek a terméktesztes posztok is.
    Köszi a lehetőséget!
    Boldog Blogszülinapot!
    Nixon

    VálaszTörlés
  109. Követem a blogod gabus1217_8 néven.
    E-mail címem: gabus1217_8@hotmail.com
    +1 Gabriella Gősi néven lájkoltam a blog FB oldalát.

    VálaszTörlés
  110. Szio!
    Követem a blogod Adry néven.
    E-mail címem: rozsaszinnasni@gmail.com
    +1 Adrienn Lambert néven lájkoltam a blog FB oldalát.
    Köszii a lehetőséget!:)

    VálaszTörlés
  111. Követem a blogod bleedingdiamonds néven.
    E-mail címem: bogi312@gmail.com
    +1 Boglárka Hetyei néven lájkoltam a blog FB oldalát.
    ---------------------------------------------------
    Milyen bejegyzésekből látnál még szívesen többet?
    -saját outfit-es és sminkes bejegyzések érdeklenének leginkább:)
    Mi az ami tetszik, és ami nem tetszik a blogban?
    -Haulos bejegyzések,meg amik rólad szólnak,szerintem mindenkit érdekel maga a blogger!hátrányt nem igen tudok:)
    Melyik volt az eddigi kedvenc bejegyzésed?
    -Nagyon tetszettek azok amikor a VSangyalok stílusát mutattad be,csinálhatnál még olyat,mert ugye még jött pár új,köztük a mi Palvin Barbink is!
    Boldog blogszülinapot!:)

    VálaszTörlés

Minden vélemény számít!