2011. november 2., szerda

Versace for H&M

Először a novemberi Elle 22.-23. oldalán pillantottam meg; "Versace for H&M". Nagyon megörültem neki, bár már akkor tudtam, hogy szinte biztos; úgysem fogok tudni beszerezni belőle semmit az áruk miatt. Hivatalosan október 20-án jelent meg, Magyarországon november 17-én fog, tudtommal csak a Vörösmarty téren lévő H&M-be. (Milyen jó, hogy nem vidéken lakom! :) El fogok menni megnézni a kollekciót ha lehet, akkor még aznap. Tényleg nagyon kíváncsi vagyok rá, már alig várom. :D Mutatok nektek pár képet, amik tetszettek. Ha valaki kíváncsi a teljes kollekcióra akkor megnézheti ITT. Nekem a Hawaii mintás ruhák a kollekcióból hálistennek' nem tetszenek. :D Szépen kidolgozottak, meg vidámak, de egyáltalán nem az én stílusom. Azokat nem is másoltam be ide, amiket viszont igen, azok gyönyörűek. A leggings, az övek és az a ruha, amelyik a leggings mellett van tetszik a legjobban.


Az összes közül ez a bőrdzseki tetszik a legjobban. Gyönyörű! Nézzétek milyen szépen kidolgozott, azok a minták, a színek, minden! Imádom az aranyat és a feketét együtt. Ennél szebbet elképzelni sem tudnék. Nagyon tetszik. De felejthetem is el, mert sajnos ez a kollekció legdrágább darabja; $299, azaz 59.990 HUF.







Nektek hogy tetszik a kollekció? :)

4 megjegyzés:

  1. én is most nemrég írtam erről a blogon és nekem sem tetszett az a sok színes ruha:D inkább a feketék:)

    VálaszTörlés
  2. Annyiból jobb azoknak, akik vidékiek, hogy legalább nem tudják fájdítani a szívüket! :)
    Az egyik ruhába viszont beleszerttem ... :/

    VálaszTörlés
  3. Nekem a másik bőrdzseki tetszik, már egy ideje szemezgettem vele, aztán megláttam, hogy az is 59,990- foritnba kerül -.-"

    VálaszTörlés
  4. Tina: Téynleg? Nem is láttam, majd megnézem. :) Hát legalább annyival kevesebb ruháért fáj a szívünk. :DD
    n_norii.: Ez igaz! Melyikbe? :)
    Krisz: A másik is jól néz ki, de az áruk... :/

    VálaszTörlés

Minden vélemény számít!