Önbizalom egyenlő szépség?

Tegnap este a francia Vogue legújabb számában olvastam egy érdekes cikket, aminek a fő témája a szépség volt, és az, hogy a nők hogyan látják magukat a tükörben. Elolvastam - már amennyire 1 év francia tanulás utáni tudással lehet -, és úgy éreztem meg kell osztanom veletek, vagy legalábbis a véleményem erről a témáról.

Amin a legjobban megakadt a szemem az ez a mondat volt: "Les enfants, les animaux sont gracieux parce qu'ils ne se regardent pas dans le miroir." Ez annyit jelent, hogy a gyerekek és az állatok 'kecsesek' mert nem néznek tükörbe. Itt megálltam egy pillanatra, felnéztem az újságból és elgondolkoztam. Ez az egy mondat mindent elárul. Belenézel egy gyerek, vagy akár kutya szemébe, és csak a boldogságot, a ragyogást és a szépséget látod, önkéntelenül is szereted, és mosolyra görbül a szád. Nem érdekli őket hogy néznek ki, de nem is érdekelheti őket, mert tudatában sincsenek annak, hogy a külső ott van, hogy az bármennyire is, de számít. A nők minden reggel tükörbe néznek, és minden reggel próbálják szebbé varázsolni magukat mindenféle sminktermékkel, és ha esetleg reggel nincs elég idejük a sminkelésre, vagy csak rendesen elkészülni, akkor egész nap azon kattog az agyuk, hogy hogy is néznek ki, és akkor jön a mondat, hogy: "Jajj most ne is nézz rám borzalmasan nézek ki, időm se volt elkészülni." Ismerős ugye?

Mi is a szépség? Ez egy relatív fogalom, hiszen mindenkinek más a szép, az viszont biztos, hogy mindennek és mindenkinek meg van a maga szépsége. Olyan nincs, hogy egy nő csúnya, mindenkin van valami szép, és mindig lesz valaki aki xy-t szépnek tartja, és olyan is aki nem. A nők nagy része nagyon sokat nézegeti magát a tükörbe, és minden kis részleten megakadnak, hogy "ó bárcsak nekem hosszabb lábam lenne" vagy "mennyire szeretnék én hosszú szempillákat" és még sorolhatnám. Igazából rájöttem, hogy ezek nem számítanak, és csak az önbizalom a kulcsa mindezeknek. Ha van önbizalmad, akkor sokkal könnyebb az élet, és egyszerűen vonzani fogod a jót. Túlzásnak hangzik de tényleg ez a helyzet. Nektek is biztos van olyan ismerősötök, aki mosolygós, közvetlen, jól érzi magát a bőrében és valamiért szerettek a környezetében lenni. Hát mi van a dolog mögött? Az önbizalom. Persze könnyű mondani, hogy ragyogjatok és feledjetek el minden rosszat, amit magatokról gondoltok, de ez nem lehetetlen.

A tökéletesség pedig egy nagy baromság. Olyan nincs, hogy tökéletes, bármennyire is úgy látunk kívülről valakit. "A tökéletességn csak egy csapda, amelybe millió nő beleesik." A magazinok és a média sincs jó hatással senki önbizalmára, sokszor ezek is csak a tökéletességet sugározzák, ami valójában nincs is. 

Ne ítélj külső alapján! Manapság ezt már nap mint nap halljuk, mivel az előítéletek egyre erősödnek és kegyetlenebbek. Sokaknak nehezebb az élete csak azért mert egyből elítélik, ahogy kinéz, vagy ahogy öltözködik. Azt egy nagyon undorító dolognak tartom, ha valakit egy olyan dolog miatt ítélnek el, amiről nem tehet, például vele született dolog. Akik ilyen embert ítélnek el, azokról szót sem szeretnék inkább ejteni, mert annyit nem érdemelnek, úgyhogy maradjunk a "sima" előítéleteknél. Ellenben nem szeretem, ha valaki azt mondja, hogy ő abszolút nem ítél külső alapján. Ugyan már. :) Először mindenki a külsőt látja meg és elképzeli, hogy az a személy milyen is lehet valójában, vagy, hogy neki ő szimpatikus vagy sem. Egyik nap a buszon ülve, kellemes zenét hallgatva az jutott eszembe erről, hogy ez pont olyan mint a kirakatok, és az üzletek. (Tipikus fashion/beauty blogger gondolat.. :D) Egy számodra ismeretlen üzletbe is jó eséllyel csak akkor mész be, ha a kirakat megtetszik. Ha sétálsz egy utcában és elhaladsz egy érdekes kirakat mellett, akkor egyből megtorpansz és kíváncsivá válsz; szóval bemész. A kedvenc üzleteid is azért a kedvenceid, mert ismered azokat, tudod, hogy mi fog bent várni rád. Az emberekkel is igazából ez van. Ha meglátsz valakit, aki valamiért szimpatikus, akkor meg szeretnéd ismerni. Aztán lehet, hogy csalódni fogsz, és a kirakat becsapott, de ez fordítva is igaz. Még ezen a héten találtam egy nagyon jó idézetet erről: "Ne ítélj külső alapján; a kincsesláda is belül ragyog."

Igazából elég vicces, hogy így osztom az észt, amikor pont én vagyok az, aki ennek az egész szép és jó dolognak az ellentéte, és csak úgy árad belőlem a negatív energia. Lehet, hogy ez az utóbbi egy kicsit túlzás, de én sosem voltam az a lány aki tele van önbizalommal, pedig tudom, hogy ez csak nekem rossz, és ront az egész összképen, de bármennyire is próbálom/próbáltam; képtelen vagyok változtatni a magamról kialakult véleményemen. Egyszerűen belenézek a tükörbe és nem látom a szépet. Néha úgy érzem szép vagyok, és elgondolkozom, hogy miért is csinálom ezt, miért is aggódok azon, hogy hogy nézek ki, hiszen semmi baj nincs velem, szép az arcom, én szép vagyok. Általában ez nem sokáig tart, de olyankor én is jobban érzem magam és könnyebben megy minden. Viszont van egy-két dolog ami visszagondolva engem is aggaszt. Néha még mindig van, hogy az utcán direkt lehajtott fejjel megyek, hogy ne lássák az arcom, rám se nézzenek, mert szégyenlem. Az esernyőket is csak azért szeretem, mert el tudom takarni az arcom. Ezek a dolgok kb. 1 éve mindennaposak voltak, most már azért ritkábban fordulnak elő, aminek nagyon örülök, mert nagyon nyomasztó volt minden nap félve utcára menni. Barátnőmtől nem rég kaptam egy napszemüveget és azóta le se szakad rólam, ha utcára megyek mindig rajtam van, ha süt a nap, ha nem. Egyszerűen szebbnek érzem magam vele, és jobban érzem magam ha nem látják a szemeim. Ezeket pedig most nem azért írom le, hogy sajnáljatok, vagy mit tudom én milyen hozzászólásokkal "vigasztaljatok", nem. Ezekre nekem semmi szükségem, még én érezném magam hülyén. Ennek a bejegyzésnek nem ez volt a célja. Egyszerűen csak jó érzés kiírni magamból, főleg ha már a szépség és az önbizalom a téma.

A nagynéném rengetegszer elmondja nekem, hogy fiatalkorába milyen gyönyörű és vékony volt, mindenki mondta neki hogy szép és csinos, folyamatosan nyerte meg a szépségversenyeket, de ő ezeket sosem hitte el. Ami a legrosszabb ebben a egészben, hogy mire eljött az a pont, hogy elhitte már késő volt, mert megöregedett. Ettől az egésztől kiráz a hideg, és főleg ez az, ami valamennyire változtatott a magamról alkotott képen, és ráébresztett, hogy észhez kell térnem, mert csak magamnak csinálom a fölösleges mindennapos stresszt és problémákat. Akkor láttam magam ahogy öregen nézegetem a régi képeimet és szomorkodom, hogy miért nem akkor volt önbizalmam, és csak mosolyogtam teljesen megelégedve a külsőmmel. De akkor már késő lesz, bőven késő...

Elég hosszúra sikeredett ez a bejegyzés, de azért remélem lesznek akik elolvassák, mert nagyon érdekel a véleményetek erről az egész témáról.