2014. augusztus 20., szerda

Arcápolási rutinom és terméktesztek (Bioderma, TBS)

Már rengetegen kérdeztétek, hogy milyen termékeket, használok, amiktől ilyen tiszta az arcom, úgyhogy most be is mutatnám nektek ezeket. Először is fontos megjegyeznem, hogy az én arcbőröm sajnos közel sem tökéletes, bár meg kell hagyni, hogy azon szerencsések közé tartozom, akik nem zsíros bőrt örököltek. A száraz és érzékeny bőrűeknek mindenképp érdemes elolvasniuk ezt a bejegyzést, mert ezekre a bőrtípusokra tudom leginkább ajánlani a képen látható négy terméket, de a poszt végén még a zsíros bőrűek is találhatnak hasznos dolgokat.
A teljes bejegyzésért kattints tovább!


Még mielőtt bárki is elkezdené olvasni ezt a bejegyzést, szeretném előre figyelmeztetni, hogy sajnos nem olcsó termékekről lesz szó, mert nekem azok nem váltak be. Rengeteg drogériás arckrémet/arctisztítót próbáltam már, de szinte mindegyik allergiás reakciót váltott ki nálam, vagy egyszerűen csak durván pattanásos lettem tőle, vagy ami a legszomorúbb, hogy egy x márkájú hidratáló krémtől még jobban kiszáradt a bőröm. Éveken át kísérletezgettem drogériás márkákkal, de egyik sem volt az igazi.
Véleményem szerint ha valamire, akkor az arcunkra ne sajnáljuk a pénzt, ne azon spóroljunk, hiszen csak egy van belőle, vigyázni kell rá! Nem mindegy mit kensz az arcodra. A gyógyszertári márkákat találtam eddig a legjobbnak (Bioderma, Vichy, La Roche Posay) illetve még ezt a négyet: The Body Shop, Lush, Yves Rocher, Harangvölgyi. Ha engem kérdeztek, akkor azt ajánlom, hogy ezek közül válogassatok. :)

ARCTISZTÍTÁS
Minden bőrtípusnál ez az első és egyben legfontosabb lépés!

Bioderma Sensibio H2O micellás arclemosó (250 ml, 4.000 Ft körüli ár)
Mit ígér?
Tisztító és nyugtató sminklemosó érzékeny bőrre. Lemosást nem igényel, illatanyagmentes. A Bioderma innovációja, a Sensibio H2O egyenletesen tisztítja a bőrt és távolítja el a sminket az arcról és a szem környéki területekről. A micellák magukba zárják a szennyeződéseket, mindemellett megőrzik a bőr egyensúlyát. Nyugtató aktív összetevői megelőzik a bőrirritációt. Kitűnően tolerált a szem környéki területeken is.

Mi a véleményem?
Ez az eddigi legjobb arclemosó, amit valaha próbáltam! Egyáltalán nem csípi a szemem, nem büdös, kevés is elég belőle, és használat után nem kell lemosnom, mert nem hagy kellemetlen érzést maga után.
Én úgy szoktam használni, hogy először lemosom a sminkem egy olcsó sminklemosóval, majd jöhet a Bioderma Sensibio. Elképesztő, hogy mennyi szennyeződést talál az arcon még akkor is, ha aznap nem is volt rajtam semmi smink. Napi egyszer, nagyon ritkán kétszer használom. Érdemes beszerezni, mert ha teljesen tiszta arcbőrrel fekszünk le aludni, akkor jóval kevesebb az esélye annak, hogy másnap pattanással ébredünk.

ARCRADÍROZÁS
Ez a lépés elhanyagolható, de száraz bőrűeknek erősen ajánlott.

The Body Shop E vitaminos arcradír (75 ml, 3.790 Ft)
Mit ígér?
Könnyű és krémes E vitaminos arcradír. Finoman távolítja el a hámsejteket, nem irritálja az érzékeny bőrt.

Mi a véleményem?
Átlagos arcradír, a pink színű kis szemcséi gyengéden távolítják el az elhalt hámsejteket, használat után nagyon puha lesz tőle a bőröm, az illata pedig isteni. Karácsonyra kaptam, de még mindig félig tele van. Én heti 2x szoktam használni, vagy ha nagyon ki van száradva az arcom, akkor gyakrabban.

HIDRATÁLÁS
Ez is minden bőrtípusnál nélkülözhetetlen, a száraz/vízhiányos bőrnek pedig kötelező!

Bioderma Atoferm Nutritive krém (40 ml, 3.300 Ft körüli ár)
Mit ígér?
Tápláló és nyugtató krém érzékeny és kiszáradt arcbőr regenerálására. Shea vaj és avokádó kivonat tartalma kitűnően táplálja és hidratálja a bőrt. Parabénmentes, hipoallergén, illatanyagmentes.

Mi a véleményem?
Egy arckrémnél sosem ragadok le, ezekkel szeretek kísérletezgetni, és jónak látom váltogatni, hogy ne szokjon hozzá annyira a bőröm egy adott krémhez. Jelenleg ezt a Biodermát használom, ami talán az eddigi legjobb! Imádom a Vichy arckrémeket, de a tégelyes kiszereléseik nem igazán előnyösek. Pozitívum, hogy a Bioderma tubusos csomagolást kapott, így esély sincs rá, hogy bacik kerüljenek a krémbe. Nagyon hamar eltünteti a száraz területeket az arcbőrön, egész hamar beszívódik, és pihe-puha bőr lesz az eredmény. Ez egy enyhén zsíros krém, ezért nappali arckrémnek nem tudnám elképzelni, mert kicsit fényes lesz tőle a bőr, estére viszont tökéletes a nagyon száraz és érzékeny bőrűeknek, hiszen egyből nyugtatja a feszülő arcbőrt.


PATTANÁSOK ELLEN
Mint az elején már említettem, nekem kicsit sem zsíros az arcbőröm, de ettől függetlenül nyilván nekem is szoktak lenni pattanásaim, amikkel valamit kezdenem kell. Tipp: Ha épp kifogytatok minden pattanásra való termékből, akkor közvetlen tegyetek rá egy kis mézet, hagyjátok rajta 10-15 percig, majd mossátok le! Ez majd szépen fertőtlenít és kicsit lehúzza a pirosságot is.

The Body Shop teafaolajos ecsetelő (2.5 ml, 2.490 Ft)
Mit ígér?
Antibakteriális  ecsetelő pattanásokra teafaolajjal. A teafaolaj keményen küzd a meglévő pattanásokkal, felgyorsítja a pattanások okozta hegek gyógyulását, és bizonyítottan tisztább bőrt eredményez.  Kis méretének köszönhetően könnyen elfér a táskában, így nap közben is használhatod, akár a sminked fölé is. Antibakteriális, segít a pattanások kezelésében, gyorsabb gyógyulás, méltányos közösségi kereskedelmből származó teafaolajjal.

Mi a véleményem?
Ezt a terméket még csak nem rég szereztem be, de nagyon hamar megkedveltem. Az illata kicsit fura, még barátkoznom kell vele, de tényleg szépen leviszi a pirosságot, nem egyszer nekem már másnapra eltüntette a pattanásom. Akár napi többször is használom, az ecsetével egyszerű a felvitele. Sokak biztos nagyon drágának találják majd, ami első ránézésre érthető is, hiszen nagyon kis mennyiség van benne, de olyan kevés kell belőle, hogy biztosan sokáig elég lesz. Smink alá is ajánlják, de ez sajnos lehetetlen, mert nem lehet normálisan korrektort kenni fölé. Smink fölé még nem próbáltam, de nem is látom nagyon értelmét.


Remélem hasznosnak találtátok ezt a bejegyzést, mindent megpróbáltam szépen összeszedni. Így a poszt végén az árakról csak annyit, hogy érdemes mindig valamilyen akciót kivárni, én is úgy szoktam ezeket megvenni.

Nektek melyik a kedvenc arcápolási terméketek?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Minden vélemény számít!